Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról
- Z. Ghitulescu: Lehet, hogy sokan azért nem értékelték úgy, ahogy kellett volna értékeljék Pistát, mert neki sokkal szélesebb horizontja volt. Mindig túl volt az időn és a divaton. A pillérek, amiket ismert az antikvitásból és a jelen értékelése, ezek vezették őt. Az örök emberi értékek és az ő szemlélete olyan volt, hogy nem törődött a mai kritikával, a mai divatokkal. Klasszikus író volt. És ez a klasszikus ízlés nem talál a mai,... a posztmodernizmussal. Nem talál, ez strukturális berendezés. Mert van amelyik klasszikus, amelyik romantikus, s akkor úgy ír, ahogy érzi. Persze egy költő azt kell írja, amit érez és amit gondol.- Albert Zs.: Az örök értékekhez tartja magát.- Z. Ghitulescu: Ezt akarom mondani. És ezért tudta és szerette ezt, és úgy írt. Mert nem szerette... a szócséplést. Azt szerette, hogy legyen tartalma, hogy a tartalomnak legyen formája, amely talál a tartalomhoz.- Albert Zs.: Hogy az ő lábnyoma a porban megmarad vagy nem marad meg, ez a kép gyakran visszatér a verseiben, szóval, hogy mi az ember az örökkévalósághoz képest.- Máté Éva: Egy szót még szeretnék mondani. Mondotta a költőtárs, Zeno Ghitulescu úr, hogy felül tudott emelkedni a kortárs kritikán, a rosszindulatú kritikán, azért én azt mondom, hogy amikor Fodor Imre megkért, hogy jöjjek el hozzá, mikor már a halálos ágyán volt, azért az utolsó gondolatai számomra legalábbis azok voltak, hogy nagyon rosszulesett, hogy itt nem értékelték kellőképpen a munkásságát, és nem véletlen, hogy az utolsó két kötete is magyarországi kiadóknál jelent meg. Itt kilincselt azokkal a gyűjteményekkel, és nem talált kiadóra. Azért felülemelkedett, de valahol ez is nagyon rosszulesett neki. A természetszeretetét pedig úgy értékelem, hogyha az emberekkel nem tudott elég jóban lenni, azért a világtól nem akart elszakadni, hanem ott volt neki a Somostető, ott voltak az állatok és a növények, tehát nem szakadt el a világtól, hanem legfeljebb az emberektől.- Z. Ghitulescu: Mikor meghalt, itt voltam, egy fél nappal azelőtt látogattam, s akkor az utolsó szavai ezek volt: Te egy jó barátom voltál. Azt mondta nekem. Igen.- Fodor I.: Tóth Istvánnal sokszor beszéltünk az erdélyi oktatás kérdéseiről, ezt nagyon a szívén viselte. Személyesen nemcsak, hogy hozzájárult mindazzal, amit írt, hanem anyagilag is abból a kevésből, ami volt neki, meghagyta, hogy egy diákot segítsünk. Tudniillik, ő azt a kevés tiszteletdíjat, amit kapott a könyveiért, meggyűjtötte, és szerényen élt. Nagyon jól tudom, mikor Magyarországon volt, akkor is, és ebből az összegyűjtött pénzből meghagyta a feleségének, Tóth Erzsikének, hogy egy alapítványi ösztöndíjat indítsunk el. Szó volt arról, hogy Marosvásárhelyen, esetleg Csíkban, ő szerette volna, hogy Csíkban legyen ez, a Csíkszeredái Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákja kapja. Ez nem nagy összeg, de ez is nagyon jó - különben ismerték Tóth István munkásságát, mikor ott jártam, beszéltem velük -, kikötötte, hogy olyan család gyermeke kapja, ahol legalább négy gyermek van összesen, tehát három testvére legyen a diáknak. Ez is példamutató cselekedete Istvánnak, amelyet tiszteletben tart az özvegye is, és erről példát vehetnek mások is. 107
