Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról

— Albert Zs.: Te miért szeretted? Én is szerettem.

— Gál E. E.: Lehetetlen volt nem szeretni, egyszerűen minden szempontból annyira vonzó volt. Mint intelligencia, mint érzékenység, mint emberi érték, mint szerető lény, mert ő is, ami szeretetet kapott, azt viszonozta, és fordítva. Erzsiké is annyira nyílt, kedves hölgy volt, s annyira örvendtünk, hogy egy ilyen boldog házaspár a barátunk.

— Albert Zs.: A boldogság meglátszik a költészetében?

— Gál E. £.: Talán bizonyos fokig igen, mert pesszimizmus ide, pesszimizmus oda, ő nem volt az a fajta pesszimista, aki egy világégéstől rettegett volna, neki nagyon mély volt az istenhite.

— Vájná Gy.: Amikor meg kéne fogalmazni, ki is volt Tóth István, szerintem ő fogalmazta meg saját magát a legjobban. A gyulafehérvári humanista költők fordításai ajánlásában van négy olyan sor, ami azt hiszem, a legjobban jellemzi őt. így szól:

Kit szikla szült, bárhová essék, dobálja vaksors, esetlegesség, mint homokszem is, szikrányi csillag, elpihent elődeinkről hírt ad.

Tóth Istvánnal nem csak a versről lehetett beszélni, tudta, hogy van nekem is egy kis kertem, és rávett, hogy honosítsam meg itt a szőlőt Gyergyóban. Ami hát... szóval rettenetes a gyergyói szőlőből készült bor, úgy hívják, hogy guggolós, amikor másodszor is hívnak be, akkor már leguggolsz az ablak alatt, hogy ne kelljen igyál belőle.

— Albert Zs.: Pedig Erdélyben éppen az az érdekes, hogy amerre jön az ember, mondjuk, a Királyhágótól Vásárhely felé, nagyon sok szőlőlugast lehet látni, minden magyar ház kapuja felé óriási szőlő alagutak vannak.

— Vájná Gy.: Erdélyben igen, csak Székelyföldön nem. Mert itt nálunk nyolcszáz méter fölött vagyunk, erre mondta, hogy semmi gond, Gyurikám, mert éppen most jöttem Svájcból, s onnan ezerháromszáz méterről hoztam magammal szőlőt, gyere majd le hozzám, kapsz tövet belőle, hogy honosítsd meg Gyergyószentmiklóson. Sajnos erre nem került sor, most már nem is fog sor kerülni, mert nem valószínű, hogy Böske tudja, hogy melyik szőlőtőkére gondolt, amit nekem adott volna.

— Albert Zs.: Nekünk is adott szőlőt, olyat, amit nem kell permetezni.

— Vájna Gy.: Nagyon érdekes, hogy ő nem vallotta, amit más: „szőlőből is lehet bort készíteni", ez tréfa - ő ribizliből is nagyon finom borokat készített, nagyon büszke volt rá, de rettenetes borok a ribizliből készült borok.

— Albert Zs.: Olyan, mintha az ember ribizliszörpöt inna, aztán előbb-utóbb rájön, hogy nem az volt.

— Vájná Gy.: Főleg a májánál. Egyértelmű, hogy nagyon szeretett mindent, az ízeket is, amit a természet adott. Tehát ínyenc volt a maga módján, ezekben a finomságokban is.

— Albert Zs.: Amikor nálunk járt, a mi kertünkben, Tahi tótfalun, a szentendrei szigeten, volt ott az ártérben egy vadalmafa. - Jaj, nem szabad a vadalmát otthagyni a földön, abból nagyon jó ecetet lehet csinálni.

— Fodor Voltak persze sérelmei, de nagyon sok mindenben nagyon előrelátó volt, sok vidámság volt benne. Akár a feleségére gondolt, akár az édesanyjára, és úgy általában is a női lelkiséget, szépséget mindig nagyon szerette és tisztelte. A másik nagyon erős pontja a szülőföld szeretete volt. A temetésén idéztem az egyik versét, azt mondja, hogy:

Szülőföldem, te hallgatag sár, aki sosem ígértél, csak adtál.

104