Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról

Az élet úgy hozta, hogy harminc év elteltével, halála előtt négy nappal, tizenkettedikén, felhívott barátja, Fodor Imre úr, aki akkor polgármester volt, és felhívta a figyelmemet, hogy megjelent két kötete Magyarországon, és jó lenne írni róla. Akkor én már a Romániai Magyar Szó munkatársa voltam. Eljöttem ide hozzá, már az elmúlás miliője vette valahogy körül, de abszolút nem gondoltam, hogy négy nap múlva vagy hat nap múlva már nem fog élni. Akkor erről a Magyarországon életében utoljára megjelent két kötetről írtam, a tizenötödikéi, vasárnapi lapszámban jelent meg, a hétvégi lapszámban, és döbbenettel tudtam meg, hogy pár nap múlva már nem élt.

Összegyűltünk a halála napján itt, nagyon sokan voltak, katolikus főtiszteletű papok, meg a barátai meg a kedves mostani felesége. Szóval, e közé a két élmény közé szorul az én Tóth István-képem. Nagyon szép volt. Nagyon szép emlék maradt.

A verseiben, ami engem megfogott, az a mélyen vallásos szemléletmód, ami nekem nem adatott meg, és egy idilli világnak a szemlélete, ami tőlem nagyon távol áll. Én is katolikus vagyok, és iskoláskoromig mélyen katolikus hitben neveltek, de úgy látszik, hogy az iskolának sikerült belőlem ezt kilúgozni. Ezt nagyon sajnálom, de nem tehetek róla. Én végül is egy racionalista, eléggé hideg és eléggé törtető világban nőttem fel, ami rá abszolút nem volt jellemző. Ő ettől a világtól szinte megcsömörölve, azt mondhatnám, elefántcsonttorony típusú életmódban egy idilli világban élt. Ugyanakkor egy örök sértettség fájdalma van az ő költészetében, amit most, hogy utánaolvastam az életrajzának, valahol ott értek meg, hogy egyházi kocsis fiaként az elit Gozsdu líceumba, Váradra került gyereknek, a sérelmei mély tüskék maradtak az ő lelkében, ez van a költészetében. Félt attól, hogy bántják. És ezért ez az egész költészet mintha függöny lenne közte és a világ között.

Azonkívül persze hallatlanul imponáló az ő humanista műveltségének a beszüremke- dése a verseibe. Tehát csodálatos utalások, képek, metaforák, amik mögött ott van az ő nagy-nagy humanista műveltsége.

— Albert Zs.\ Gyergyószentmiklóson Kereső Attila orvos-költő Tóth István barátai közé tartozott.

— Kereső Attila: Mentünk fölfele barátaimmal az egyetemre, és jött lefelé egy esőkabátos svájcisapkás sovány arcú ember, lassan, nyugodtan lépkedve, s az egyik megbökött oldalról: Tudod ki az ott túl? - s mondom - nem. Azt mondja - Tóth István, a költő. Ez volt az első, amikor őt láttam életemben. Később az irodalmi körbe gyakran meghívtuk, mert úgy éreztük, hogy nagyon szívesen jön, a Salamon Ernő Irodalmi Kör volt ez Gyergyószentmiklóson.

Hallatlan műveltségű ember volt, és amikor elkezdett beszélni, akármilyen kis, kicsi témáról, egy egyetemi előadás kerekedett ki belőle. Nagyon-nagyon szerettük hallgatni, és az volt az érzésem, és a kör többi tagjának is, akivel elbeszélgettem utána, hogy többek lettünk, hogy meghallgattuk ismét Tóth Istvánt. És ő mindig megígérte, hogy „bármikor szóltok, én jövök, nagyon szívesen."

Ha csak belelapozunk a Besztiárium című kötetébe, akkor látni, hogy ő a hangyában is meglátta, a cserebogárban is, és a katicabogárban is meglátta a Mindenséget kicsiben. Hogy is mondjam: bölcs ember volt.

— Gálfalvi György: 1960 és 65 között voltam magyar irodalom szakos Kolozsváron, és ott egy nagyon kedves évfolyamtársnőm, Deuts Vera, aki egyébként Domokos Eszter néven Forrós-kötetet is közölt később, és még egy kötete megjelent, ő hozta a hírt Tóth Istvánról. Nagyváradon hosszabb ideig volt a tanára, és mondta, hogy rendkívül nagy tudású ember. Tudtam róla, mert olvastam a verseit, amelyek megjelentek az irodalmi sajtóban, megmondom őszintén, nem érintettek meg. Később is nagyon nehezen oldódtam fel vele kapcsolatban, és amennyire láttam, ő is nehezen oldódott fel velem, 1970-től kezdve, amikor már az Igaz Szó szerkesztőségében dolgoztam.

98