Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Sándor Iván: A forgatókönyv
Talán a lányomnak is ő kellene inkább éjszakára? Talán... Kettőt vagy hármat küldesz eléje? Kettő elég lesz, királyom. Kiválasztottad őket? Megtörtént. Oinomaosz emlékszik Pelopszra. Járt már itt küldöttség tagjaként az udvarában. Arról tárgyaltak, hogy közösen szállnak szembe a támadó ellenséggel. Pelopsz a küldöttség parancsnoka mellett állt. Szótlanul nézte Hippodameiát. Oinomaosz látta, hogy a lánya nem veszi le a tekintetét Pelopszról. Még soha nem látta ilyen szépnek a lányát. A fiút is szépnek látta. Magasabbnak önmagánál, fekete fürjeit göndörebbnek, tartását kevélyebbnek. A búcsúnál minden szokást felrúgva Hippodameiához lépett, jobb keze hüvelyk- és középső ujjúval végigsimította a szemét, orrát, száját. Azon az éjszakán küldte be először a király Mürtiloszt a lányához. (Instrukció az operatőrnek és a színészeknek: minden, ami történik, egyszerű és természetes. Fontosak a színek, a fekete, a feketébe keveredő szürke, a sárgák változatai, narancs, citrom, sárgásvörös, a vár terrakotta színe. Csak Hippodameia fátyla és öccsének, a király kisfiának, Pitheusznak a köpenye fehér.) A lovas maga mögött hagyja a tengert. A nap elveszíti az időt. A szürke felhők takarásában megállapíthatatlan, hogy felfelé kapaszkodik-e vagy eltűnik. Sziklafal mentén kanyarog a hegyi út. Kőtömb gurul le a csúcsról. Sárga porfelhő borítja el a két harcost is, akik döfésre emelt dárdával eltorlaszolják az utat. Pelopsz leszáll fekete ménjéről. Mindhárman tudják, hogy kötelességüket teljesítik. Ez hasonlóvá teszi a tekintetüket. A két támadó arcvonásai abban a folyamatosságban merevednek meg, ami közben az élet távozik belőlük. Pelopsz átlép a halotton, a még élő torkának szegezi a dárdáját. Bocsáss meg, mondja a földön fekvő katona. A feladatodat teljesítetted, mondja Pelopsz. Döfj... Menekülj... Szégyenteljes halál várna rám, ha így térnék vissza. Döfj... az meg a te feladatod. Pelopsz lova pofájához szorítva fejét nyugtatja a vérszagtól rémült állatot. Atléptet a holttesteken. Hosszú még az út Pisza váráig. A három szolgáló belép Hippodameia hálótermébe. Éjszaka. Ezüstfény. Az arcukon mintha ezüstös álarc volna, csak a szemüket hagyja szabadon. Az első a tükröt tartja. A második átveszi Hippodameia bíborköntösét. A harmadik átnyújtja az éjszakai gyolcsinget. Mürtilosz lép be. A szolgálók nem várják be úrnőjük intését, kihátrálnak. Mürtilosz átveszi az utoljára távozótól a bíborköntöst, a kerevetre teríti. Hippodameia lecsúsztatja magáról a gyolcsot, a kerevetre fekszik. Minden moz5
