Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Balázs Attila: Kinek észak, kinek dél: a visszatért Délvidék

Meg kell állapítani, hogy a robbantok mestermunkát végeztek: a rombolás és a pusztítás mestermunkáját.

Vajon mit szólna ehhez a véleményhez 7. utászezredének és Porfirij Petrovics nevű kutyájának képviseletében derék Popov őrnagy? Aki sosem robbantott éhgyomorra, s aki egyébként - édesanyja, Teréz után - maga is legalább félig magyar lehetett, csak ezt sosem vallotta be. (Feltéve, ha ugyanarról a Popovról beszélünk, persze.)

Amúgy Újvidéken akkor nem voltak oly feltűnőek a bombázás nyomai, holott Belgrád mellett megszórták őt is a németek.

Visszafelé Szilágyi kíváncsiságból megállt az Atlétikai Klubnál. Utasítván a többieket, hogy menjenek tovább, majd beéri őket, bement, de nem talált ott mást, csak halom összedobált széket, egy lyukas női bálcipőt meg pár régi színházi plakátot. Ezek közül kettőt-hármat magához vett emlékül, köztük a lyukas Dollárpapát. Aztán majdnem hűdést kapott, amikor kiment, s nem látta sehol a Sárgát. Nagy kő esett le a szívéről, midőn megpillantotta a szemközti török cukrászdában. Ennek a derék lónak csak egy gyengéje volt, de azt nem tudta megzabolázni: ellenállhatatlan sóvárgását az édesség után. Különösen a porcukrot imádta szenvedélyesen. Nem kevésbé a törökmézet.

Aztán eljött a visszaindulás napja. A szálláscsinálók már kora reggel nekilódultak, utánuk poroszkáltak a lovasok. Az idő gyönyörű lett, mindenki boldog. Még a lovak is. Bácsfeketehegynél fekete füstfelhőt eregető, fedél nélküli buszok jöttek szemből, teli kakastollas, tollcsokrétás csendőrrel. (Távolról akár több rakomány tollas háztáji kapirgálóval.) Siettek rendet teremteni. Rövid útirajzában Sz. I. arról tesz itt még említést, hogy Szabadkánál bunyevácokkal találkoztak. Őket magyarul beszélő délszlávoknak nevezi, méghozzá olyanoknak, akik közül sokan magyarnak is érzik magukat. Itt szól bunyevác házigazdájáról, aki egy nagy színes képet cipelt elő. Rajta Ferenc József és Vilmos császár magyar, osztrák és német nemzetiszín szalagok között, a következő felirat kíséretében: EGYESÜLT ERŐVEL A VÉGSŐ GYŐZELEMIG!

Másnap beértek Kelebia első házai közé. Kilenc nappal azelőtt indultak Budapestről. Azon a napon, amikor az első magyar csapatok átlépték a trianoni határt, és ismét birtokukba vették Bácska magyar vérrel megszentelt, magyar kenyeret termő dús, fekete földjét. Madarak énekeltek a tavaszi reggelben, a zsendülő vetést halkan simogatta a szél, a lovak vidáman ügettek és a katonák énekeltek. (Az a szép, az a szép...) Feladatunkat elvégeztük, útban voltunk észak felé, hazafelé... A német szövetséges példamutatónak nevezte a visszacsatolás műveletét, s bár megígérte, Bánátot sosem engedte át a magyaroknak. Ugyanakkor támogatta azt az elgondolást, hogy Bácskából űzzenek ki minden 1918 után odatelepült szerbet. Ez mintegy százötvenezer embert érintett. Helyüket bukovinai székelyekkel igyekeztek betölteni.

■ A visszatért Délvidék című könyv (Bűnök Könyve) Személyi adattárában a következő olvasható a Balázs Pál névnél: gabonakereskedő, Temerin. Itt született 1899-ben. Kereskedelmi érettségit tett Újvidéken. 1917-18-ban mint zászlós részt vett a világháborúban. Kcsk-et kapott. Leszerelése után átvette édesapja, Mihály gabonakereskedését, melyet együtt vezet Béla, Dezső és Gyula testvéreivel. A DMKSz tagja. Neje:

12