Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Bálint Péter: Magam ajánlása (Örök közelség, ezer emlék – Szentkuthy Miklós válogatott dedikációi)

az intonációt jelzi", s a kötet képmellékletében szereplő ajánlások valóban igazolják az illusztráció, a rajz, a vizuális jelek és a szöveg egyfajta egymásba ojtódását, egymás kiegészítését, s ha az élmény- „átírásnak" a pótolhatatlan veszteségeiről beszéltünk, meg kell említeni a szöveg és jel őslényegi összetartozását, a szó és jel éteri összhangzatát. Erre utal egyébként Michel Bútor is egy esszéjében: „Minden ma ismert írás - a szó legszorosabb értelmében vett írás - nemcsak rajzi eredetű, de a körülöttünk levő láthatatlan világban az írásrajzolatnak olyan fontos a szerepe, hogy még a tájképfestő is kénytelen festményébe belevonni a szavakat." Szentkuthy nem hazudtolja meg magát dedikációi „megkomponálásakor" sem: betűket rajzol a nyomtatott betűket rejtő kötet fehér lapjára és különféle jelekkel látja el írásrajzola­tait, miként a mára ismertté vált rajzain pedig a szavakat emeli be a kép terébe, s mindkét esetben a szignatúra teszi „késszé" és nem „befejezetté" az alkotást. Hamvas Intézet, Budapest, 2007 E számunkat nyomta és kötötte az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem axel springer Ji SziUdY 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Tel.: +36 76 481 401; Fax: +36 76 481 204 E-mail: szilady@axelspringer.hu www.as-nyomda.hu;www.szilady.hu Folyóiratunk megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap nka Nemzeti Kulturális Alap és a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 112

Next

/
Thumbnails
Contents