Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Dobozi Eszter: A hely; Babérnyár; Írisz; Mondani, mondani, mondani… (versek)
mint akit présbe szorítva ottfeledtek úgy voltam - a fájó koponyámba befészkelődő rögeszmémmel... s ahogy tartottam lefelé mint lázálmok szülte képzetekkel rakottan jön lefelé: zarándok, koldus, beteg, elítélt vagy éppen menekülő próféta s ki lelkének foglya - űzöttje... és zúzott - mint belső ösztöke -, mart, hogy - bár mondani, mondani, mondani kényszerít - mégis elmondhatatlan és kimondhatatlan annyi szín és fény és árny mely itt tombolt az előbb még mint élet a végső lobbanásban... egész úton lefelé próbálgattam a kósza szavakat hozzátapasztani ahhoz, mit láttam míg a pillantás a horizontig fut s mit afölött befog mikor a szemközti magas mögé csúszik a rátarti oroszlánsörény s mire Hozzád értem ki lentebb vártál egy másik térbe más fény- és színözönbe zártan már éreztem, sosem tudom elmondani milyen, mikor a leheletvékony homályban hirtelen belső fénye gyúl a legaranyosabb napnak sárgaságában rezgő koronáknak a banán- és kamillasárga, az eleven napraforgó szirmáé - milyen a kankaliné, mustáré és hogy' tűz a kármin, a bronzvörös és vérborbolya színű milyen a tüdő, a hús és az orgona közötti milyenek a mészfehérrel áthúzott lilák és ibolyák - mint egy Tóth Menyhért-képen s mindez befoltozva a ciprus, a tiszafa, az andalúziai jegenyefenyő konokul kitartó zöldjével... és elmondhatatlan a vasszínű égboltba mint fordul át az encián s azúr kimondhatatlan távol a gyöngyházfényű meg almazöld nagy vizekből miképp lesz acélszürke tömb hogyan szűnik hullámok bozsgása... hol őrzöm én, ha el nem mondhatom, a színeket? az önfényükben fürdőző lombokat? hogyan törnek át emlékeimbe ha csődöt mond a név, a szó? 61
