Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Lanczkor Gábor: Tandori Dezső nyolc Utrillo-verse

fekete, fehér, barna, sárga, narancspiros, / pirosas-lila és a többi - maga költötte t a szürke, fehér, kék, kármin fotográfiához."

Azzal, hogy a vers végén az Utrillo-kép alapjául szolgáló színtelen fotográfia Utrillo fehér korszakbeli festményeinek színeibe öltözik (szürke, fehér, kék, kármin), Tandori visszacsatolja versét az eredeti Utrillo-képhez, melytől a Székely-album fekete-fehér reprodukcióját alapul véve kétszeresen távolítja el. „Döntő jelentősége van annak, hogy a műalkotás auratikus létezésmódja sohasem válik el teljesen rituális funkciójától" - írja Walter Benjamin.7 Amikor Tandori az írás rituáléjával az eredeti, aurával bíró képet ilyen közvetett csatornákon átszűrve versként alkotja újra, az újraírás kísérlete az Utrillo-festmény aurájának a másik médiumban való újrateremtésére irányul.

A verssorozat első darabjában, az Utrillo: Rue Chappe címűben Tandori a Székely-kismonográfia Szerb Antaltól való mottóját idézi szétírt vendégszövegként, egyfajta talált tárgyként egy képeslap hátuljáról, s a sortöréssel a gráfia (rajz) görög szót kiugratva belőle egyben versszerűvé is avatja a szövegrészletet. („Egy Szerb Antal- képeslapon/ találtam ezt a szöveget, / melyet Székely András hason- / című - Utrillo - kismono- / gráfiája élére tett.") Az eredeti Szerb-mottó a következő: „Hát fontosak az emberek a városban? Párizsban csak az emberek utálatosak és érdektelenek. Én a várossal akarom Önt megismertetni - azt hiszem, a házak az igazán lényegesek... "8 Utrillo utcaképein ha feltűnnek is időnként emberek, azok minden esetben csak staffázsalakok; ezek az utcák, terek, akárcsak az urbinói reneszánsz vedúták, az ürességükkel tüntetnek.

A ciklus harmadik, Utrillo: Rue des Abbesses című versében Tandori a vers zárlatában ekként reflektál saját hetvenes évekbeli, Lánchíd utcai választott magányából erre az ember nélküli látványra: „Balról s hátul ház házat ér. / Nem gondolkodom a lakókon. / Kell mihez azt mondani, jó itt." A verebek, ha nem is tűnnek fel a festményeken, Tandori számára, ahogy saját belső emigrációjának, úgy az üres Utrillo-utcaképeknek is adekvát tartozékai. A kisciklus negyedik versében kezdve a nyolc közül négy költeményben tematizálja Tandori az Utrillo-festmények tiszta, ember nélküli látványvilágába illesztve saját verébmitológiáját.

A negyedik vers temploma (Utrillo: Falusi templom - 1912 körül) a nagyciklus címében is szereplő verebek katedrálisa. Ez a ciklus harmadik olyan verse, amelynek festménye reprodukálva van a Székely-kötetben, ez is fekete-fehérben. A képen a címadó templomon kívül csak a háttérben látható egyetlen ház; egy másik Utrillo-albumban színesben tanulmányozható a festmény reprodukciója: a képet a borult ég koszos sötétkékje és a templomépület fehérsége határozza meg.9 A templomtorony órájáról leolvasható az idő: öt perc múlva három óra. Tandori a templom adekvát fehérsége mellé az eget hús-szín barnásra festi, s kéri, mindjárt az első versszakban: a templom „hadd legyen, ha a nagymuta- / tója

7 Walter BENJAMIN, A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában, IV. fejezet, ford.: Kurucz Andrea, átdolg.: Mélyi József, http://aura.c3.hu/walter_benjamin.html

8 SZÉKELY András, i. m., 5. o.

9 Waldemar GEORGE: Utrillo, Verlag Andreas Zettner Würzburg, Wien, 1958.

56