Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Gyulai Zoltán: Az „egy gondolkodás atlasza” (Tandori Dezső Ördöglakat című kötetéről)

A kommentár arról a váltásról szól, ahol a lírai szubjektum önmagát megkettőzve teszi saját magát szemléletének tárgyává:

Most elbúvok, mint búvócskában,

Falnakfor dúlok bajtól-bútól,

Egy sóhajom maradt: elűzöm,

S fáradt lelkemben angyal dúdol.

Az ágyam szélére leülnék Ha lehetne, mikor elalszom,

A villanyt újra felcsavarnám S nézném az én idegen arcom.

Hajamat gyöngéden legyezném,

Igazgatnám a takarómat,

Lesném, álmomban mit beszélek És megtanulnám minden szómat.7 8

Az esszéből idézett rálátást itt a feltételes módban elbeszélt találkozás valósítja meg: a beszélő egyidejű magánkívülisége és magánál léte egy gondoskodóodafigyelő cselekvéssorban jön létre, a(z önjmegértés egy olyan lehetőségeként, amely a szubjektum valós tér- és időbeli szituáltságának korlátái között egészen egyszerűen lehetetlen. Hasonló módon jut el (Tandori) a Virágok miért hallgattok című vers olvasásában is a „hihetetlenül elemi" rákérdezések mentén a túl-élet poétikai lehetőségével játszó szakasz értelmezéséig-értékeléséig. „»Meghalhatok, szemem csak bámul tovább, tovább...« Sőt, még ezt a sort is serkentőnek érezhetjük: »Talán lát egy tavaszt itt sárgán lobogni majd...« Énünk való tekintetének kitágítására érzünk rá, [...] tehát ha valamiféle halál-utáni állapot is »ugyanezt« adja majd, illetve semmiféle nézésünk nem szerezhet igazi kérdésekre igazi választ, akkor... ?”s Tandori Szép Emő-értelmezésében (legalábbis az itt idézett esszében) az élhetőség - a túl-élhetőség elbizonytalanító vagy éppen reményteljes, de minden esetben kitüntetett esztétikai értékű sorainak megidézései mellett - az átélés fogalmával alkot egymásba alakuló vagy alakítható rokon fogalmakat: a fentebb már idézett „túlélésről akkor beszélj..." mondás az Ördöglakat hátulján, az ábrával és az atlasz- vagy térképszerűségre felhívó szöveggel az Ördöglakatot éppen abba az esztétikai (és végső soron ismeretelméleti) (érték)rendbe ágyazza, amely a maga rácsodálkozó-kívülkerülő, és gondoskodásra (felügyelésre) felhívó poétikai eljárásai és világszemlélete kapcsán neveztetik élhetőnek. Az élés költészethez köthető igekötős alakjai (át- és túlélés) a mindig kívülkerülő-határátlépő mozgásra való törekvés képzetét kísértve alapoznak meg egy térviszony-metaforák

7 Szép Ernő: Milyen jó nékem lefeküdni. In. Uő.: Összes versei, Szűkíts Könyvkiadó, 2003. 51-52.

8 Tandori Dezső: i. m. 83.

47