Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Bányai János: Szó és rajz (Tandori, Lator, Nádasdy, Tandori)

nyelvnek. Ami majd a későbbi, a szavakat és a rajzot egybeolvasztó Ördöglakat3 című „kézírásos" könyvben teljesedik ki.

Tandori Dezső költői képei ugyanis nem vihetők át vizuálisba, képei nem láthatók, semmiképpen sem vihetők át látványba, „csupán" írhatók, ezáltal magát az írást helyezik kitüntetett helyzetbe. Ezzel együtt a rajzot is. Ezt jelzik többek között a versben hagyott „félreütések" az írógépen, aminek radikális változata a Koppar köldüs kötet.4 Maga az írás tekinthető ekkor, és majd később is a Tandori- poétika főszereplőjének. Az írás, mint a létezés végső meghatározottsága. Az írás, mint a líra önreprezentációjának lehetősége. Az írás, mint a költői beszédmód döntő lehetősége, ezáltal nyitott a hagyománynak nemcsak választása, hanem ápolása és fenntartása felé is. Tandori sajnos kevésbé méltatott kötete, A becsomagolt vízpart5 6 mások imitációjára, a citátumok kitüntetésére, a mottók kiaknázására épülő, allúziókra és parafrázisokra építkező poétikája jelzi, hogy ami írható, az létező is, a saját ellentétében létező. A költői megszólalás „utáni" pozíciója Tandori versírásában tehát egyidejűséget is jelent, a korábbinak és az utána következőnek egyidejűségét, többek között a versszerűség jeleinek fenntartásában, nem utolsó sorban a hagyományosnak vélt lírai témakörök őrzésében. Ahogyan Tandori versei az elődök verseit olvassák: az említett „sárga könyv" címében is József Attilát, vagy a későbbi Vagy majdnem az6 szintén címében Szabó Lőrincet, meg ahogyan a versek Kosztolányi, leginkább persze Szép Ernő verseit „olvassák"7, abban nem csupán a hagyományválasztás jegyei láthatók, hanem az elődök verseinek „írhatósága" is leginkább. Tandori nem ír Szép Emő-verset, se Kosztolányi-verset, de mindkét előd versét nemcsak olvashatósága és értelmezhetősége felől, hanem az „írás" lehetősége felől is megközelíti, ily módon vonva vissza az „utáni" paradigmájában a múltat, mint a költői beszédmód befejezett változatát.

Ami Tandori Dezső, korábban Orbán Ottó, később Parti Nagy Lajos költészetében jól láthatóan mutatkozik meg, a múlt és a jelen egyidejűsítése a költői paradigmában, az ugyanazon tendenciaként, mégis másként jelenik meg Lator László késő modem lírájában és Nádasdy Adámnak a populáris felé nyitó, feltételesen posztmodemnek mondható költészetében. Lator későmodemségét a már megtámadott, de még létező én pozicionálása határozza meg. Miként Nemes Nagy Ágnes verseiben, vagy a kései Pilinszky-opusban a fellazított lírai beszédmód nem jelenti az én felfüggesztését, vagy éppenséggel kívülre helyezését a versen, úgy az én Latornál is megmarad kitünteti helyezetében: az én lát és tapasztal, az én emlékezik és figyel, az én olvas verset és figyel meg festményeket, de ez egyúttal nem jelenti azt, hogy az én nem távolodott volna el a vers testétől és jelen3 Tandori Dezső: Ördöglakat. Pro Die Kiadó, Budapest, 2007. A kötet különlegessége miatt álljon itt a nyomda neve is: Kapitális Kft., Debrecen.

4 Tandori Dezső: Koppar köldüs. Holnap Kiadó, Budapest, 1991.

5 Tandori Dezső: A becsomagolt vízpart. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1987.

6 Tandori Dezső: Vagy majdnem az. Balassi Kiadó, Budapest, 1995.

7 Erről lásd a szerző „Kettőshang". (Tandori) Dezső (Kosztolányi) Dezsőt olvas című írását. In. Az emlékezés elevensége. Szabadka, 2007. 299-307. old.

32