Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Acsai Varga Vera munkái

hassam, láthassam arcukat, kezüket, hogy kik voltak Ők, a lenyergelőben ugye. Ez mindennél inkább meglett aztán, Ők lettek az én sziluettjeim, az örökre meg­nyúlt árnyékban, kik után csak könnyel tudok, vagyok képes nézni, s nem merek én csatot emlegetni, mint td barátja, róla így, hogy valamely vonatkozásban... s én még árnyékukat kell nézzem, hogy meg ne botoljak, bégessek: vagyok ehhez méltó. Van egy kis rajzom, amit Keserűnek és Tandorinak ajánlok, és senkinek oda nem adnám és meg se mutatom senkinek. A nappal és az éjszaka járása, mint két tál egymás szájára borítva, ábrázolva egy év alatt, karácsonytól karácsonyig és középütt a tálak körvonalán belül a világosság és a háttér, a háttér! Pedig az éjszaka és két csodás hajlású ív a sziluett mentén, mely a pirkadattól a napfölkel- téig és az alkonytól a sötétedésig metszi a múlást. A rajz (csillagászati évkönyv) kétszín. S magam csak annyit, hogy a már nevezett barnát ceruzákkal dörgölöm, kenyem el, szétkenyem, szétkenyem, kenyem szét, széjjelkenyem a taknyomat... kenyem szét. A belső világosság és a külső sötétség! Orrba ver az alkonyat, szétkenyed a taknyodat. -* Gyerünk tovább egy új iniciáléjellel. £: félek is, a hát­tér, a háttér. Rossz arc - a kétség beeső fele / Ha még csak az idegeim omlanának össze, / habzó szájjal mondhatnám, hogy: Kösz! De, / hallom én sajnos, a nevemet suttogják a lombok, / és elém áll, és látom, ás / és meztelen a Gondnok. Dehogyis! Ez nem állandósul, a kétségbeesés nem, csak a bizonytalanság, Weöres, bolygó kísértet? Nem vágyom én azt, hogy megértsenek, nem én! Ottlik mondja, hogy csak ami a másikban is megvan, az lehetséges csak egyáltalán, és nem is a per- szonálunió! Megpróbálom a szépséget választani, mindenből, ahogy futja. Most. S ha beköszön egy más kor? Bátran ints!: —Majd máskor! Kezdő memory-készlet (Tudsz-e egy húzásra nyerni?) Utóirat: Drága (látós) Mesterem! - ehelyütt hát ennyire tellett, bár eddigre már megy a csomag. Mindenesetre az időt mérik, ahogy mérik - én is látom, telik -, most mondom hát: a Mindenható Atya Úristen éltessen, (ahogy a nagy breviáristától olvastam20) teologizálgatásként csak ennyit. Magam most már megértés helyett a szépséget választottam, és kevesebb is így a bánat. Most, s hogy mi lesz, azt el ne kiabáljam, ám ha ha ha hashártyám szakadna is, bizonyára én sem útközben hall­gatnám recsegését. Most fájdalmaim lelkierőmet edzik, ha, ha, ha. Nincs gyors változás. Sajtot nekem is kell vennem, seggemet csónakban vízbe megélhetésért 20 Legnani, Mariella: Visszaemlékezés Édesapámra. In. Orpheus, 14. (V. évf. 1.) szám, 169-176. o. 28

Next

/
Thumbnails
Contents