Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Acsai Varga Vera munkái

Az író, aki rajzol és a rajzoló, aki ír.

A fenti géprajzot (hát nem?) tojás formájúvá akartam bonyolítani, de nem. A tojás az a kezdet, s az örök kör a vég? Hímes örök kör. A végítélet evangélistája, ökör képében, mint égtáj. Ö(rök)kör egy szelete, a negyedkor, ugye a négyzetrács, a kocka. (A teret nem tudom négyfelé osztani - értse, aki érti -, a teret csak hat-vagy nyolcfelé tudom osztani: a perspektíva a versenypályarajzokon). A négyzetrácshoz és a perspektívához, Veszelszkyhez még egy észrevétel: a franciakocka sík, mert térben nem egyértelmű. A tégla formája a gravitáció miatt, egyáltalán. Thoreau (továbbélési kézikönyvről) és Szentkuthy10 (Az alázat kalendáriumáról) dolgozatokban olvasom11 legszebben a tételt: Ami elemezhető, az javításra szorul - másként: Ami az összerakásra törekszik, az a szétszedést még saját magától is nehezen viseli. Elemzésre sincs mód (részemről), nincs szükség. Amit el lehet olvasni, és akképp a legjobb, akkor arról csak annyit: légy Olvasó! Erről szóló színes élmények: azt ezekbe a rajzos, betűs szerkesztgetésekbe gyúrnám. Az e helyeken fölvetett megoldások mellett magamnak itt ezt a — „pótlást sem cselekedve7 nincs hova — művet, lábjegyzetelőst lehet választanom. Mindent elmondani12, megértetni, örökké (valóssá tenni — „Ami történt, nem történt!")

10 Weöres a másik örökség, rajz tekintetében. A Száz kis ének{\)szöveg (MAGYAR ETŰDÖK. Hn. Tericum Kiadó, 2006) 33. lapján a szőnyegminta, a színes tintákkal, s az alufóliás enyvespapír-ragasz- tott figurák (!), miket rejtenek még asztalfiókok, szekrények, a regény trilógia harmadik kötetéből is a rajzok. Mik vannak ott, miért nem tudhatjuk, láthatjuk, ha csak a rajzokról is, ha már az első kettőben, oly belső-szerves telitalálatok, életműködések vannak (Van-Gogh először például, s az ugyanoly értelmű abszolútum-felület - Malevics!). Tessék kiadni!

11 A zsalu... 225. o. és Kolárik... 199. o.

12 A jajj! (jav.) nem egy avantgárd gesztus! Ami a képen a „helyes hely" keresése, az a betűkkel, mint végső nyelvi - alvadt vérdarab - eszközelemmel, annak a helyes helyével. A folyamatosságban, az életben. Ez a Veszelszky motívum is, milyen egy életszakaszt végigkísérő továbbéltetése, örökítése ennek a kristályosán lüktető fényes gondolatnak! A mondhatatlan, valósíthatatlan, mert múlóan valós, s csak múlva az, csak a múlás valós, a megfoghatatlan. Ilyen jegyben ezek nem csupán valami kézmozdulatok, előre vezényelt: hogy viselkedjek most véletlenszerűen? dolgok. Véletlenül lehet csak téveszteni, tudatosan csak gesztusokat lehet tenni. Szó sincs itt számítgatásról, még a valószínűségiről se.

22