Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Csányi Vilmos: A kapcsolat

kiveszem a ketrecből, és ami még különösebb: észrevehetően javulni kezd a repülése. Napról napra. De fura, ez még meggyógyul. Egy hónap is eltelik, és már arra gondolok, hogy a szabadban kéne röptetni, amikor egy napfényes reggelen, ahogy belépek a konyhába, Dodó elkezdi a kitörést. Verdesi a kalitka oldalát nyugtalanul, kitartóan. Hm. Szóval te is így gondolod? No jó, gyerünk család, ma lesz a szabadulás napja. Jön mindenki, Bukfenc és Évi is. Elvisszük arra a helyre, ahol találtuk, a Vár oldalába. Elengedem. Leszáll a földre, tipeg néhányat, majd fel a magasba, hatalmas kört repül, a Lánchídnál fordul, és újra felettünk van. Nézzük és káprázik a szemünk. Jól van és repül! Lenéz ránk, majd gyorsan emelkedve, alig látszik már, elhúzott Pest felé.

Ilyet csak valakik csinálnak. Tudományosan persze semmit se tudok igazolni. De heteket adnék az életemből, ha pontosan ismerhetném, hogy mi zajlott a fejében, amikor úgy döntött, hogy nyugalomban vendégeskedik még egy darabig nálunk.

„Az elaprózott valóságrészek és a túlzottan általánosított, néha megfoghatatlan eszmék között éppen arról a keskeny ösvényről van szó, amelyikben a legemberibben lehet „lépdelni". Egy-egy ilyen madárkapcsolatban - is! - valami igazán meg van lelve. Valami tényleg megvan."

Tandori madaraskönyveit nemcsak azért szeretem, mert nagyon jó irodalom, hanem azért, mert nagyon jó tudomány is. A szakmán kívül állók beszédét, írását mindig az leplezi le, hogy a jelenségek leírásai, még az esetleg pontosak is, folyamatosan keverednek a bizonyítatlan elméletekkel. Az amatőr állatmegfigyelő mindig igyekszik beleélni magát a megfigyelt állat lelkivilágába és elképzeli, hogy az mire gondol, hogyan érez. És mivel mi legtöbbször szóképekkel, mondatokkal fejezzük ki gondolatainkat, ezek kerülnek az elméletekbe is, pedig az állatnak nincsen nyelve, nem gondol mondatokat. A nyelv a mienk egyedül. Az állat csak képekben és érzésekben gondolkodhat, ebben biztosak vagyunk. Még a csimpánzokról is kiderült, hogy ugyan gyorsan megtanulnak száz-százötven jelet értelemszerűen használni, de nyelvi képességeik nincsenek. A nyelv jelei, a szavak, nemcsak jeleznek valamit a külvilágból, hanem egymásra is mutatnak, az ember egymillió ilyen jelet sajátít el elképesztő gyorsan gyermekkorában, és az agyában ezekből egy összefüggő hálózat képződik. Gondolataink ennek a hálózatnak kisebb darabjai, jó részét az előző generációtól kaptuk. Az ember nem egyedül néz szembe egy állattal, mögötte ott van a kultúrája, az ősök hosszú sora. Ezért különös valaki az ember.

A tudomány konzervatív, és azt tartja magáról, hogy mindig csak az igazat, a tiszta igazat keresi, s közben nem veszi észre, hogy maga is ideológiák befolyása alatt gondolkodik. A keresztény ideológia ajándéktárgynak tartja az állatokat. Az ember kapta az ő szeretett Istenétől. És miután uralkodhat rajtuk, nyilvánvalóan nem lehetnek olyanok, mint ő. Nincsen például lelkűk. Nem valakik. Szolgálatra, vadászatra, feldolgozára, fogyasztásra való kis fehérjecsomók. Valaki csak ember lehet. Mi erre a bizonyíték? Nem csak azt kellene bizonyítani, hogy valaki van, azt is kell, ha nincsen. Mi lesz, ha egyszer egy robot gondolja majd valakinek magát?

13