Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Tóth Ákos: „A körbejárható ember”
Mikor ma ünnepelünk, nem csupán Tandori kerek 70 évére illik odafigyelnünk és emlékeznünk, hanem arra a szintén kerek, de körbejárhatóságában nyilvánossá tett 40 évre is, mely a Töredék Hamletnek 1968-as megjelenése óta eltelt. É pályának és legújabb költészetünknek legendás kezdőkötete olyan összegzés és jövendölés, mely a legnagyobb pontossággal és messze kerülő fantáziával képes volt arra, hogy a költő magán- és a magyar líraalakulás köztörténeteinek későbbi távlatait egyben lássa. Tandori ugyanis rögtön bölcs belátással indít: ha nincs Teljesség, nincs Minden, helyükbe nem a Semmit, nem is a Nincset, tehát nem a Mindentől megfosztó lemondást emeli, hanem az egy körbe zárult Sok és a sok kört kitartó Egy gondolatát. A magánbeszéd, az önszólítás kvázi-kötelme, mint létfeladat és mint minden látomás alapja így lesz művészetében a Mindenség egy-tekintete, az állandó Rá-nyíltság perspektívája. Mikor hosszú évtizedek naplóit készíti, Tandori sosem az ugyanazt adó elvhűség és formatartás paródiáját írja, hanem a feladatával, mint végezhetetlen megbízással elszámolni kész s mindig készülő szolgálat hiánypontjait lajstromozza. A saját létnek e mind kevésbé írható, tán épp ezért mindig szóba hozott evidencia-jellege a N1NCS/VAN határán egyensúlyozó Tandori-írásnak már-már egyetlen igazi ambíciója és fő tudomása. Forma és tartalom szinte tökéletes egymásra találásának tűnik, ahogyan Tandori e talált sokaságot mint állandó tényközlést, egy-lényegű és monoton struktúráiban az olvasás elemi tapasztalatává teszi, s ezzel művét titkos irányzattá és korábban ismeretlen szövegtípussá avatja. A művészet szakkérdéseit, a harmóniára törő esztétikai érzék működését szinte másodlagosnak vagy elhanyagolhatónak vélhetjük, ha e kies hiány és kiegyenlítetlen követelés területére tévedünk a szerzővel. „Természetes vészét!" - kiáltotta egykor a Művészet álbölcselmeitől, hamis világképeitől elpályázó Tandori, s az írást alakította egyre fenyegetőbb, mindig provokáló ténytömeggé. Manapság mintha éppen fordítva járna el: az alkotás szó szerint egyetlen (létezhetetlen) pontra rögzült figyelmét, fékevesztett megfeleléseit ütközteti a hétköznapi cselekvés módozataival, s költözteti át a gondtalanul egybetartozó élet területére. így lehet a közlekedési lámpák tiltó pirosa „kétszer négy sáv rózsa", egy átkelés zebrahossza pedig privát senki földje, ahol a ponttá zsugorodott élet végszorongása szembetalálkozik a túlélő ének egybetarthatat- lan, jövőbeli seregével. A személyes létezésnek oly periódusai engedik magukhoz közel Tandorit, melyek felidézéséhez a kör hasonlata és a kommentáló nyelv körbefogó igyekezete egyaránt kevésnek bizonyulhat. Onnan hoz elő szavakat, ahonnan őelőtte bizonyosan nem hoztak még elő, s ahonnan mi, átlagos nyelvhasználók valamiképpen mind távol vagyunk. Tandori óriás munkájának, e rég kitartó, vad tündöklésnek mérlegét vonni, több-kevesebb súlyát megtartani tán nincsenek még ma jó eszközeink, méltó fogalmaink. De a körbejárhatóság igényével egyre figyelmezzük és köszönjük azt a sokat és mind többet, mi e messze nagy körzetből ide, közelünkbe látszik, s ami 70 éve, 40 éve nemcsak VAN, de velünk is van, nekünk is van. 8
