Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Miskolczi Miklós: Szabadka elvesztése (90 éve történt: 1918. november 13., este 7 óra)

Lukács) a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar kormány nevében ígért együttműködést. (Ő volt a magyar Szabadka utolsó főispánja. Egyébként pedig híres és városszerte kedvelt bunyevác lokálpatrióta, aki később a Magyar Párt egyik szabadkai szervezője lett.)- Mindenki arra volt kíváncsi, hogy miért jöttünk és meddig maradunk - jegyzi meg Mihajlo Bodi és a naplóból felsejlik, amint mosolyog a bajusza alatt.

Már éjjel 11 óra is elmúlt, amikor a Szerb-bunyevác Nemzeti Tanács tagjai és a szerb katonatisztek vacsorázni indultak az Arany Bárány Szálló éttermébe. Néhány lépés csak a magyar történelem nagyjainak portréival gazdagon díszített városházától. Útközben magyar tisztek csatlakoztak a megéhezett szerbekhez. Tibold László hadnagy felmutatta a magyar hadügyminisztérium igazolványát, miszerint ő az antanthadsereghez kirendelt összekötő. Azt kérdezte:- Kinek a parancsára jött a szerb hadsereg Szabadkára, a fegyverszünet után?- Mi nem tudunk a fegyverszünetről, feleltem - írja Mihajlo Bodi. - Egyébként pedig Franchet d'Esperey parancsára jöttünk.

Tibold hadnagy további naiv kérdéseket tett fel: hányán vannak a megszállók, mit fognak itt csinálni, milyen területet tartanak majd megszállva és miért, mi lesz a vasúttal, a postával, a távíróval, lesz-e cenzúra, lehet-e majd Budapestre telefonálni? Kérdéseivel déli éghajlatra, közelebbről az újvidéki hadtestparancsnoksághoz küldték. Viszont megkérdezték: milyen jogon kérdezősködik? Tibold hadnagy azt válaszolta, hogy neki kötelessége gondoskodni azokról a magyar csapatokról, amelyek még Szabadkán vannak, és itt szerelnek le, továbbá ő fog gondoskodni a szerb csapatok élelmezéséről is.

Képzeljük el, amint a megszállók arról tárgyalnak az Arany Bárány Szálloda egyik emeleti szobájában, hogy Tibold László magyar hadnagy majd gondoskodik a szerb hadak élelmezéséről! Alighanem maga is belátta ennek a képtelenségét, mert másnap reggelre eltűnt. Állítólag Szegedre távozott. Egyébként pedig ezen a novemberi estén Szabadkán még két magyar tábornok és tíz ezredes tartózkodott, akik a 86-osok kaszárnyájában rendületlenül irányították a magyar hadsereg leszerelését.

Ugyanezen órán Belgrádban Linderék kétségbeesetten követelték, hogy a megszállást francia-angol-amerikai csapatok hajtsák végre. Állítólag este 10 órakor kapták a lesújtó hírt, hogy Szabadka, immár a fegyverszünet aláírása előtt, „elesett". Miáltal a párizsi béketárgyalásokon a város valóban elfoglaltnak és nem megszálltnak minősült.

A kért francia megszállók sem hiányoztak sokáig a városból. (Persze egyáltalán nem hiányoztak!) Egy antanttiszt visszaemlékezése szerint november 20-án érkeztek Szabadkára. A piactér sarkán álló ún. Kakas iskolában szállásoltak el, és közöttük csak azért is sok színes bőrű volt. Szívesen szólítgatták le és ölelgették (volna) az arra járó ijedt szabadkai lányokat.

Azt, hogy a szerbek politikailag is felkészültek a térség megszállására, mi sem bizonyítja jobban, mint a gyorsan, már november 25-ére, Újvidéken összehívott Nagy Népgyűlés. A megjelent 757 küldött között mindössze 1 magyar és 6 sváb volt, miközben Bácska lakosságának 41,8%-a volt magyar. Már ez is sejtetni engedte az elkövetkező évek nemzetiségi politikáját. A Nagy Népgyűlésen hozott határozatok hamar eloszlattak minden reményt, íme a magyarra lefordított hiteles szöveg:

„A bánsági, bácskai, és baranyai szerbek, bunyevácok és a többi szlávoknak Újvidéken 1918. november 25-én tartott nagy népgyűlése a következő határozatot hozta:

1. A testvér Szerbia kormányát kérjük, hogy érdekeinket a békekonferencián képviselje.

2. Csatlakozunk a szerb királysághoz, mely eddigi működésével és fejlődésével biztosítja a szabadságot, a jogegyenlőséget és haladást minden irányban, nemcsak nekünk, hanem valamennyi szláv, sőt a nem szláv népnek is, akik velünk együtt élnek.

45