Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Szekér Endre: A válogatott versek (Gömöri György: Ez, és nem más)

sínylődő Erdély nemcsak 1835-ből való, hanem a költő jelen idejéből, átélt századából. Elkeseredve sóhajt fel: „Árva kicsi ország, ki léssz szabadítod?" És az erdélyi író 1835-ös naplójából idéz: „minduntalan / a zsarnokság újonnan kigondolt fortélya / riaszt fól álmainkból..." Bár félreérthetetlenül Bethlen Miklós uram emlékére ír a tengeri útjáról, de mégis fontosabb glosszát ír Szamosközyhöz („ami elpocsékolt vissza nem kapható / és martalékul marad az ország"). Egy bujdosó 1604-es levelét idézi lengyel vendégségben, az országot féltve, a törvény védelmében reménykedve („nem lehet többé biztonságban senki"). De a hozzá nagyon közel lévő lengyel történelem drámai eseményeit örökíti meg a „Hivatalos lista a keletre deportálandókról, Litvánia, 1940". Itt a műfaj és stílus - más, szikárabb, nyersebb, hivatalos... „Felsorolás", a deportálandók foglalkozása, „hivatalosan" üldözendő személyek felsorolása, többes számban lévő szavak, főnevek halmozása. „ítélet" indoklások nélkül, vagyis az üldözendő személy „foglalkozása", gondolkozása az „indok". Az ítélet nem fogalmazódik meg nyíltan, és mégis ott szerepel a „bűn": pl. „Ügyvédek". A történelmi dokumentum, 1940-et idézve: „Ügyvédek, tisztek, hivatalnokok; / mensevikek, trockisták, volt párttagok..." A hivatalos listát a költő nem képes „szótlanul" leírni, neki ki kell mondani a saját véleményét: „avagy adalékok egy elmebaj kortörténetéhez." A kelet-európai (és lengyel) történelem, a sztálini kor, a gulágjával, az ötvenes évekbeli káposzta- és húgyszagával, a csontkemény éjszakákkal, bemocskolt liftjeivel és lépcsőházaival is itt élnek Gömöri verseiben.

A Cambridge-ben élő költő gyakran hazatér Magyarországra. Ez a „hazatérés" természetesen összetett érzéseket kiváltó esemény: öröm a szeretett városban és nyelvi közegében létezni, és fájdalom a visszatérés a „másik" hazába, a szintén szeretett Angliába. S még bonyolultabb ez az érzés: mert egyszerre élnek benne 1956 feledhetetlenül szép forradalmi napjai, az ifjúság fényeivel, emlékeivel, barátaival. És ugyanakkor újra és újra felhangzanak tudatában a forradalmat eltaposó szovjet tankok szörnyű hangjai. És még a nyelv is, a naponta használt ez is, az is, az angol is, a magyar is („Naponta nyelvet — álarcot cserélek. 1 Néha úgy érzem: arcom már álarc, / néha meg: hiába vergődik a lélek, / megváltásra csak önnyelvén találhat.") De a hazatérés mégis mindig feledhetetlen: a kopott utcákkal, a budai rakparttal, a Lánchíddal, az 1944-es pesti ostrommal, „hazai" sétájával a Thököly úttól a Keleti felé. De a Keleti felé - nem jó irány. A Nyugati messzebb van, a párizsi gyors késik is. És a Rákóczi út belemegy a Kossuth Lajos utcába. A költő összerezzen: három száműzött egy útvonalon (Thököly, Bethlen Gábor, Kossuth), ilyen a magyar történelem. Továbbmegy a költő pesti sétáján: irodalmi estre megy, régi barátokat keres fel, szerkesztőségekbe látogat el, régi eltűnt emlékeket keres. Egy őszi falevelet, átnéz a Duna-parti sétányról a Vár felé... Igen, „Ez hát a hazád / és nincsen hová hazatérned." S a Világba zártan verssoraiban mondja ki: „Ember, ezen a nagyvilágon / magadon kívül nincs helyed." S az őszi falevelek is az elmúlásra figyelmeztetik, a halálra, nem felejtve a szeretett Kosztolányi (Halotti beszéd) verssorait. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem pótolható.

Gömöri György költészetének formai és stílusbeli sokszínűségét vehetjük észre válogatott és új verseit olvasva. A szeretett Kosztolányi pasztellszíneit villantja elénk („opálos fényű szőlő" - Az ősz birtoklása). S valamilyen különös - talán Kosztolányitól is tanult- hangulati lebegés, alig megragadható pillanatnyi rezzenés, az impresszionista festményhez hasonlítható gyorsan változó vers-sóhaj tűnhet többször elénk. (Nyugtalan koranyár, Idill, Fuga tempórum, A nyár foglyai stb.) Van olyan vers, melyben a pillanatnyi helyzetből továbblép, természeti képekkel él, erőteljes gondolatiság szólal meg (pl. Húsvéti bizalom című versében: „hinnünk kell ma a feltámadásban"). Máskor többször a dokumentumok vonzásában él: hivatalos iratot ír, jelentést fogalmaz meg versben, naplót idéz, levelet küld, a „költészet állásáról" értekezik versben. A Hivatalos lista a Keletre deportálandóról, Litvánia, 1940 - a jó példa erre a verstípusra: adatokat halmoz, nem magyaráz, csak mint a prózában számol be erről a szörnyű történelmi eseményről. Ez „hivatalos lista-vers", ha van ilyen. Olykor glosszát ír egy antik szöveghez, máskor két bekezdést olvaszt versébe- Comeniusból. Érdekesen emel ki a vers címébe egy-egy maradandó tényt (pl. Petőfi távozik Szabadszállásról; Széljegyzet Nagyezsdához - Mandelstam). (Olykor egy másik műhöz kapcsolódik, azzal „együtt" szól, lesz teljes a vers. Pl. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokion