Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Dobozi Eszter: „itt a legjobb” (Pintér Lajos Ezüst című kötetéről)
Dobozi Eszter „itt a legjobb" Pintér Lajos Ezüst című kötetéről Pintér Lajos 2007 végén Kecskeméten megjelent kötete, az Ezüst a hiány költészetének foglalata. A dekoratív mélybordó (vagy borszínű?) borítóra ezüsttel nyomott szó, az „ezüst" ily módon kétszeresen is felidézi a benne rejlő jelképisé- get. A kötetével azonos című vers a nemesfém értékvoltára utal, s arra is, hogy a belőle készült pénz mindig éppen ott hiányzik, ahol a létfeltételül szolgáló termék, a kenyér megszerzésére kellene; s nem többre. A költemény ugyanitt mellesleg a szó mitológiai jelentését is előhívja: a nap aranyát ellenpontozva/kiegészítve a hold ezüstjét szóratja a versbéli kisgyerek tenyerébe a varázsigék hangján. Rámutatva a költészet valamikori szerepére, a szavakkal teremtett művészet mágikus erejére, s egyszersmind jelezve azt is, hogy a mi világunkban a vers már rég nem varázs, csupán e jellegnek hiányát képes felmutatni. Ha azonban a kötet darabjaiban oly sűrűn elénk rajzolódó nagy költőelődök, szellemóriások és kortárs alkotók névsora felől közelítünk a könyv címéhez, megkerülhetetlen annak felismerése, hogy az aranykorokat követő ezüstkorok épp azért ezüstkorok, mert hiányzik belőlük, ami arany- nyá váltja a megelőző időket. Mindenekelőtt a szellemi nagyságok termékenyítő közelsége. A nagy művészi-írói-gondolkodói teljesítmények már csak múlt időben említtetnek a könyv lapjain. S ugyanígy a jelentős kismestereké. De szerzőnkkel egykorúak is sokan csupán emlékként vannak ott Pintér költészetében és az olvasói gondolkodásban. A magyar szellemi élet nagy veszteségeit számlálja elő az Égi vendégek és a Medalion című ciklus, de a Tengerlátó jó néhány darabja is. Ezek a versek újramondatják velünk, olvasókkal is, hogy mekkora hiányt okoz Illyés Gyula, Tóth Menyhért, Bibó István, Bálint Sándor, Fodor András, Czine Mihály és mások elhunyta. A legfrissebb fájdalmak közül pedig szól vers például Nagy Gáspár eltávozásáról is. A Sütő' Andrással váltott sorok is (Pintér Lajos versére Sütő még életében szép levélben válaszolt, amelyet szintén közöl a költő) már a léten túli világok s az itteniek közötti kapocs hitében kelnek életre. Költőnk korábbi műveiben is gyakran merült föl a mesterek elmúlt világa idillikus színben, a diákkor sokat ígérő várakozásának emlékével. Sűrűn volt a Pintér Lajos-i líra az Ezüstöt megelőzően is emlékezően nosztalgikus, nosztalgikusan elégikus. Az Ezüst-ben azonban az emlékezés olykor a megidézetthez kapcsolódó adomák prózaversszerű feldolgozásában valósul meg, így az elégikus hangot a korai versekből ismerős derű hatja át ismét. Ilyen a Versmeccs 1. félidő című része, mely Kormos István, valamint a 2. félidő című szakasza, mely Simonyi Imre emlékének adózik. 97
