Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Kántor Lajos: Golyószórásban (Szilágyi Domokos, közelből)
Kántor Lajos Golyószórásban (Szilágyi Domokos, közelből) 1956-ban, de még jóval október 23. előtt megjelent, korszakos súlyú kötetét, a Kézfogásokat Illyés Gyula ezekkel a sorokkal kezdi: Két hegy között, ha nyitott a terep s golyószórásba kerül a sereg, de csak vonul, mert nincsen útja más — s most célja sem - csak az a vonulás, így jöttem, hoztam azt a csapatot, aki a szándékaimmal vagyok, aki hű eszményeimmel, konok gondjaimmal egy s mégis száz vagyok: ember, kinek a bolygók tere szűk, magyar, ki már magyar csak mindenütt (a folytatásban a világjáró és a pusztafi fölemlegetése következik, a „lomb-domb ifjúság" és a sajgó sebek, „vércsorgásuk e buzgó verssorok" metaforája s a szenvedéssel szembeállított talpra állás, a buzdítás: „ti se féljetek! És van egy Szilágyi Domokos-vers (időben történő elhelyezéséről majd később), a Golyószórásban - amiben nincs szó seregről vagy csapatról (csupán egy elődről: Balassiról, azaz Balassáról), de arról sem, hogy „ti se féljetek!" íme, ahogy Szilágyi, a magányos költő éli meg, „pórázon", golyók sűrű szórásában a napjait: Nincs pajzsom, páncélom, vasingem körüldongnak a golyók engem, körül a szavak, a szózatok, a májig-veséig hatók - és védtelen a test s a jellem a zuhogó frázisok ellen; mint combjából a vért Balassa, kell hogy a lélek elfolyassa, ami kis élet, e mihaszna belé szorult 62
