Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Tornai József: Tudom, milyen költő vagyok; A képtelenség a költészet; Oroszlán; És ezer mítoszt nemzett…; „Ha a világnak célja lenne, már rég elérte volna” (versek)
boldog a tehén boldogok a porcelán-kurvák a fürdőkád peremén boldogok akik nem látnak és nem lélegeznek ó boldogok boldogok vagytok tavasszal nyelvem ebihalai Oroszlán Kiszakad a mellcsontom, a tüdőm, a gyomrom, a belem, a szívem, az agyvelőm, ha még egy verset kell írnom, kiszakadok a bőrömből, a koponyámból, az idegrendszeremből, a tudatomból, válók véres zsírcsimbókká, csontszemétdombbá, májcafattá, veseronggyá, heregombává, nyelőcsőiszappá, ízületparéjjá, szellemét meglékelt (hülye) papagájjá, ki azt visítja: „Halál a múzsa-kalitkára!" - és fenékig ürítem a költészettel csurig teli oroszlánt. A Es ezer mítoszt nemzett... Jaj-jaj! annyi hitetlenség után csak rárezzentem: szívünk versének is művészetnek kéne lennie! Ohohó, de azt nem tudtam a földből kiszemezni, a művészet meg mi a fene? Egy nap tobzódva vettem észre: egyesültem az egész szobát beliánozó hibiszkusszal. Néha öt-hat piros vagy bíbor villámcsáp is kicsattant rajtunk: zúgott a pimasz virághús-zaj. Óriásvirág lettem, kit az őseredeti kambriumkor önmutogató növény-devienciája nyelt el, midőn ősanyaként párzott a művészettel az ének és ezer mítoszt nemzett a művészet a verssel.
