Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Zelei Miklós: „Annyira szerettem volna, hogy most már csinálhatom is” (Egy este Kiss Ottóval)

- Az Ady Endre utca. Volt egy tervem, hogy írok egy novelláskönyvet A mi utcánk címmel. És Tar Sándor megírt egy ugyanilyen című könyvet, más tematikában ugyan, de a tervemet mégis felülírta. Eltettem magamban, hogy tíz-húsz év múlva, talán még van annyi, majd megcsinálom. Hát nem tudom... Sok mindent szeretnék még.- Elég hosszú távra játszol...- Vannak jelek, hogy az idővel azért most már takarékoskodni kell, hogy folyóiratot most már egyre kevesebbet olvassak, maradjak a napilapnál...- Kölcsey még azt mondta, hogy többet kell olvasni, mint írni.- Megvolt ez nálam, azt hiszem.- Mert ma már?...- Ma már valahogy fordítva van, fogy az idő. Takarékoskodni kell vele, többet ülök a számítógép előtt is, mint egy-egy könyv mellett. Vagy intézem az ügyes-bajos dolgaimat, sokszor reggeltől estig, tényleg reggel hattól, netán öttől tart egészen este tízig, éjfélig. Van úgy, hogy a munkámmal nem is foglalkozom, egy sort le nem írok hetekig, vagy akár hónapokig. És akkor hol van még az olvasás? Havonta egy-két könyvnél többre nem telik, azokat is a vonaton olvasom. Most is vannak lemaradásaim, karácsonyra vagy nyárra szoktam eltenni könyveket, nyaralni viszont nagyon ritkán megyünk, és akkor is legfeljebb három-négy napra, hosszú hétvégékre. De ami igazán érdekel, vagy ami tényleg fontos, arra azért mindig szorítok időt.-Igazi nagyvárosban nem is éltél?- Nem, nem is szeretnék. Ha mondjuk három napot Pesten vagyok, nagyon örülök, hogy végre hazajöhetek. Szeretem Gyulát. Pesten is megvagyok, de inkább az ismerőseim miatt vagyok ott szívesen. A barátaim miatt. A várost mint olyat nem igazán ismerem, nem köt hozzá semmi. És szerintem addig jó, amíg nem köt hozzá semmi. Nem tanultam ott, így nincs is nosztalgiám. Megvagyok Gyulán.- Itt, a városban ismernek?- Igen.- Vagy csak néhány beavatott?- Ismernek. Most már mondhatom, hogy ismernek. Néha le is szólítanak, buszon, itt- ott, hetente egyszer-kétszer. Ma például bementem az újságoshoz, ahol cigarettát szoktam venni, és a nő, aki ott árusít, elém tette az Emese almáját, hogy legyek szíves dedikáljam X. Y.-nak, nem neki kellett. A szöveget is elém tette, hogy mit kell beleírnom. Aztán jöttem haza, bementem a sarki ABC-be, hogy vegyek sós süteményt, mire jöttök, ott meg leszólított egy nő. Azt mondta, hogy nemrég olvasta a könyvemet, és gratulált. Azt hittem, az Emesét, mert mostanában amiatt szólítanak meg, ha megszólítanak, de nem, hanem a Javrik könyvét. Ezen aztán picit meglepődtem, mert a városban jobban ismerik az új könyvet, az értelmiség mostanában kezdett odafigyelni rá, hogy megint él itt egy-két író. Mert ugye a Simonyi már nem itt él.

23