Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Szuromi Pál: Nemes egyszerűség, plebejusi méltóság (Sümegi György legújabb köteteiről)

a művész érzéki vitalitását, mint a startvonalban mutatkozó alkotás. Ezt akár egy paradox kompenzációnak is felfoghatjuk.

Mi tagadás: engem ilyenképp is a Nagy István-kötet dokumentatív izgalma és frissessége kapott meg legfőképp. Már csak személyes, szakmai vonzalmaim okán is. Nem mintha a szakrális, szellemi etnográfia és a műtörténet határmezsgyéin kutakodó Sümegi Györgyöt kevésbé respektálnám. Szó sincs erről. Csak éppenséggel nem vagyok túlságosan otthonos e specifikus kultúrzónákban. Másrészt az itteni elemzések vonalvezetése voltaképp a hagyományos oknyomozások és logikai kibontások metodikáit követi. Nem így a Nagy István-összeállítás. Hisz ezúttal olyanféle rendhagyó, élvezetes, tanulságos szerkezeti és tartalmi megközelítést kapunk, amely szakmai, művészettörténeti irodalmunkban kevésbé otthonos. Szóval: némileg újdonság.

Ne gondoljunk mégse valami rafináltan kiagyalt, különleges kötetformára. Inkább azt mondanám: valójában Sümegi rendkívül pedáns, igényes felfogása indukálta a kiadvány megszületését. Történt ugyanis, hogy egy képzőművészeti sajtótermékben fölöttébb gyanús, hamis portrét közöltek Nagy Istvánról. Mármint a hasonló nevű kolozsvári író arcképét. Ez a baklövés azután elegendő volt a figyelmes szerzőnek, hogy szimatolni, nyomozni kezdjen a festőről készült fotográfiák ügyében. A bajai múzeummal kezdte, majd az alkotó fiának családjánál is kérdezősködött, kutakodott. És nem is sikertelenül. Itt derült ki a hagyatékokból, hogy a kevésbé ismert költő, író és újságíró, Lóránth László komoly monográfiát szándékozott kiadni a rangos nagymesterről. Méghozzá Végvári Lajos művészettörténésszel együtt (1952-ben). Majd az MTA szakmai adattárából előkerült az előbbi irodalmár érdekes, részletgazdag kézirata, s vele együtt megannyi kortársi levél meg tanulságos vallomás. Mindebből pedig annyi, annyi meglepő, újszerű és fontosnak tűnő életrajzi, szakmai mozzanat bontakozott ki, amennyire nemigen lehetett számítani. Ám egy önálló, hiánypótló kötet létrehozására bőségesen elegendő volt.

Talán nem árt elmondanom: e kivételes súlyú, erdélyi gyökerű festő életművéről eddig nem kevesebb, mint öt szuverén kötet látott napvilágot (Surányi Miklós, 1923; Lyka Károly, 1944; Pap Gábor, 1965; Solymár István, 1977; Murádin Jenő, 1984). S amint innen is kivehető: a művész már mozgalmas, kóbor életében is a klasszikus rangú mesterek sorába emelkedett (1873-1937). Mint ahogy a rangos, jónevű szerzők névsora is önmagáért beszél. Ennek ellenére a hazai művészettörténet-írásnak létezik egy többszörösen bevált, tipikus hagyománya. Ebben a meghatározó érvényű historikus, társadalmi és személyes tényezőknek ugyanúgy érdemi szerep jut, akár a szakmai produktumok esztétikai mérlegelésének. Ez a komplex, esszéisztikus megközelítés mindenesetre jókora teret ad a szubjektív, nagyvonalú megközelítéseknek. Ami úgyszólván kikerülhetetlen. Kétségtelennek tűnik ellenben, hogy Sümegi György filológiai alaposságú, tárgyilagos szemlélete pont e hézagokon és réseken át tudta feldúsítani a tekintélyes Nagy István-irodalmat.

Aki lapozgatni kezdi a kemény táblás, 224 oldalas kötetet, annak alighanem a szokatlanul gazdag, változatos képanyag tűnik fel először. Akadnak itt fekete-fehér és színes műtárgy-reprodukciók, köztük jó néhány alig ismert munka. Mellettük pedig sok-sok figurális és tárgyi fotográfia dokumentálja a művész legkülönfélébb élethelyzeteit. Amikkel óhatatlanul közelebb kerülünk az alkotó személyesebb, konkrétabb világához. Másrészt a szöveges fejezetek elrendezése is imponálóan udvarias, kézenfekvő. A könyv elején a Lóránth-féle kézirat többvágányú jegyzeteit szemezgethetjük. Ezek közt az életrajzi levezetésnek éppúgy tere van, akár a szakirodalmi búvárkodásnak és a közvetlenebb vallomások közreadásának. Innen aztán szerves, plasztikus áthajlással Sümegi György is beépül a kötetbe. Kezdetben ő is érdekes, tanulságos levél- és dokumentumanyagot helyez elénk, míg végül egy rövid dolgozatban összegzi a pálya esszenciáit.

89