Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Rigó Róbert: A zsidó vagyon sorsa Kecskeméten (1944-1949)

ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A politikai antiszemitizmus elfogadásának és a tekin­télyes hányadában zsidók kezén lévő kapitalizmus támogatásának ez a kettős politikája kezdettől fogva létrehozott egy olyan feszültséget, melyben a »zsidókérdés« és annak »megoldása« a zsidók gazdasági hatalmának a felszámolásával vált azonos kérdéssé, s mint ilyen, úgy jelent meg, mint az ország első számú szociális kérdése. A konzervatív-feudális kormányzat pedig, bár elvileg min­denféle társadalmi kérdés felvetésének ellene volt, mégis, ha már el nem kerülhette, könnyebben és szívesebben engedett ennek a zsidókra szorított problémafelvetésnek, mint az igazi szociális kérdés teljes szélességben való felvetésének."164 A szociális viszonyok átalakítására irányuló törekvések a magyar társadalom gazdago­dó és egyre befolyásosabbá váló vallási-kulturális kisebbsége, a zsidók ellen irányultak. Az ő gyáraikat, ingó és ingatlan vagyonukat akarta megszerezni a magyar társadalom egy része. Ehhez a szélsőjobboldali, nemzetiszocialista ideológiát használták fel. A vagyonel- vétel és a kiszorítás fokozatosan és ütemezve történt. Először csak háttérbe szorították a zsidókat, majd korlátozták őket, ami a munkaerő drasztikus kizsákmányolásán át több százezer ember fizikai megsemmisítéséig vezetett. Óriási félresiklás volt ez erkölcsi értelemben is. Nem csupán azért, mert embereket öltek a vagyonukért és a vagyon meg­szerzésének ideológiai okaiért, hanem azért is, mert munka és teljesítmény nélkül lehetett javakhoz jutni. Ezt követően vonult át a front Magyarországon, ami szintén jelentős vagyoni átalakí­tással járt. Az élelmiszert, az állatokat a németek és a szovjetek is elvitték. A németek is és a szovjetek is a nagy és szépen bútorozott lakásokba költöztek be. A szovjet megszállás idején a szabad és irracionális rablás mindennapi gyakorlattá vált hónapon keresztül. A szociális viszonyok ezt követően is gyorsan változtak. A korábbi elitcsoportok: a gazdasági, a politikai, a katonai, a vallási és a kulturális elit tagjai az új berendezkedés fokozatos ellenségévé váltak. A legfontosabb ismét az lett, hogy vegyük el a régi elit tag­jainak házát, földjét, ingóságait, üzemét, boltját, amit generációk alatt felhalmoztak, és költözzünk a házaikba, a bútoraik közé. Ezért internáltak, bebörtönöztek, meghurcoltak, menekülésre kényszerítettek több százezer embert. A zsidók közül sokan ismét áldozatok­ká váltak, mert többen, akik hazatértek és folytatni akarták gazdasági tevékenységüket, ennek a második hullámnak is áldozataivá váltak. Ellehetetlenítették gazdasági tevé­kenységüket, ezért inkább elhagyták az országot. Ez az időszak is óriási erkölcsi problé­mákat jelentett, ismét munka és valós teljesítmény nélkül lehetett vagyonhoz, előnyhöz, pozícióhoz jutni. Tehát helyi szinten is gyakran kompromittálódott a „demokratikusnak" hirdetett rendszerváltás. 164 Bibó: 12-13. o. 78

Next

/
Thumbnails
Contents