Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Rigó Róbert: A zsidó vagyon sorsa Kecskeméten (1944-1949)
esetében szinte minden esetben elfogadták a felajánlott árat, vagy a fellebbezést követőn leszállították azt. Farkas Ferenc is igényelt bútorokat 1945-ben, az egykor Vajda Irén tulajdonában volt szekrényt, tükröt, asztalt és székeket. 1949-ben ő is kapott kérdőívet, melyben megkérdezték, hogy a nála lévő ingóságokért mennyit tud felajánlani, ő 200 forintot ajánlott. A pénzügyi járőr, aki a szociális helyzet felmérése érdekében végigjárt minden igénylőt, megállapította, hogy „az általa felajánlott összeg sem szociális viszonyaival, sem keresetével nem áll arányban. Fűszerüzlete van, férje a Weiss Manfréd gyárban dolgozik." Ezt követően levélben értesítették Farkast, hogy nem fogadják el az általa felajánlott 200 forintot, helyette 1160 forintot fizessen a nála lévő bútorokért. Farkas levélben tett észrevételeket az általa felajánlottnál közel hatszor magasabb árra vonatkozóan. Egyrészt a bútorokat ők ajándékba kapták Vajda Iréntől, mert a gettóba vonulás előtt felesége ápolta és segítette, másrészt a bútorok a háborús rongálás miatt megsérültek és asztalossal kellett azokat megcsináltatniuk, tehát eredetileg jóval kevesebbet értek. Kérte, fogadják el az eredetileg felajánlott összeget, mert gyári munkás, és azt is csak részletekben tudja kifizetni. Végül az 1949. december 15-én kelt határozat értelmében elfogadták a 200 forintos ajánlatot, és hat havi részletfizetési lehetőséget is biztosítottak számára.156 Dr. Stein Gyula orvos 1945. október másodikán írt levelében kérte vissza a Városháza központi iktatójában kiakasztott festményét, Kukán Géza munkáját. Később több bútorát is kérte, konyhafelszerelést is igényelt a Városháza raktárából. 1949 augusztusában a pénzügyi járőrnek Stein azt nyilatkozta, hogy „az Országos Izraelita Irodától kapott felvilágosítás alapján megvár egy újabb döntést, kormányzati intézkedést, mely szerint a fasizmus károsultjai a birtokukban lévő ingóságokat térítés nélkül megtarthatják". Tehát ekkor még bíztak abban, hogy fizetés nélkül is megtarthatják az igényelt bútorokat. Dr. Stein Gyulának csalódnia kellett, mert ő is megkapta a kérdőívet, hogy mennyit tud felajánlani a nála lévő bútorokért. Az általa felajánlott 150 forintot nem fogadták el, és ehelyett először felemelték 550, majd 670 forintra, mint ahogy a többi értelmiségi esetében is. Dr. Stein megírta, hogy „ezek az árak nem felelnek meg e tárgyak forgalmi értékének, hanem azt többszörösen meghaladják. E bútorokat új állapotában meg lehet ennyiért venni." Dr. Steintől, annak ellenére, hogy a fasizmus üldözte és vagyonát széthordták, osztály-hovatartozása miatt az általa kiigényelt bútorokért igen magas, irreális árat kértek.157 A magas vételi ár miatt sokan úgy döntöttek, hogy inkább visszaadják az ingóságokat, amiket béreltek, de problémát jelentett, hogy azokat nem tudták elszállítani és raktározni sem. Kecskemétről tanácsot kértek a felszámoló ügyosztálytól, hogy ilyen esetben mit tegyenek. Keller Elemér azt válaszolta, hogy utalják ki az ingóságokat rászoruló személyeknek vagy iskoláknak, tömegszervezeteknek, és „méltányos használati díjat" állapítsanak meg.158 Tehát a korábban megadott alapelvet igyekeztek érvényesíteni, az ingóságot vegyék el a régi középosztály tagjaitól, az értelmiségiektől és juttassák azokat a rászorulóknak vagy közintézményeknek. Az elhagyott javak magánosításának végrehajtása során 1949-ben az EJK minden volt ügyfelének írtak levelet, hogy sorolja fel a nála lévő elhagyott ingóságokat, és ajánljon fel érte méltányos összeget. Sok esetben olyanok is kaptak levelet, akik a korábbi saját javaikat igényelték vissza. Például Almási László kiskereskedő deportált volt, és a gettó 156 BKMÖL, XXIV. 103. a. A Magyar Pénzügyigazgatóság Kecskeméti Kirendeltségének iratai, Általános iratok 70 300/1764. 1949. 157 Uo. 70 300/2713. 1949. 158 Uo. 70 019/1949 75
