Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)

évesen, oda vonzotta a figyelmet. A hangja, a tekintete, az élete végéig megőrzött karcsú alkata - szóval, akár egy művészi alkotás, olyan volt az egész ember.

Albert Zs.: Volt valami jelentős abban, ahogy megjelent.

Buda R: Nem volt hétköznapi jelenség, ámbár nagyon kedvesen, természetesen bánt az emberekkel, a gyerekekkel is.

Albert Zs.: Buda Ferenc nyolcvannégyben írta ezt a levelet, amelyet jegyzetelt Kiss Tamás, Kiss Anna hatvanháromban, korábban, jóval korábban írta ezt a levelet, amit ő közöl.

Kiss Anna: Debrecenben az Alföldnél akkor jelent meg az első írásom. Az Alföldnél Mocsár Gábor mellett Vásárhelyi Pákozdy Ferenc és Kiss Tamás volt a két fő ember, és ezzel mi nagyon jól jártunk, mert kultúremberek közé keveredtünk, olyanok közé, akiknek gerincük is volt. Akkor még tartotta magát a szocreál, de ők már a fiatalabb, másféle gondolatokat támogatták, nekem például egy nagyon fura prózaversem jelent meg legelsőre, és abból mindenféle baj is lett. Ráadásul Zám Tibornak is megjelent egy írása, úgyhogy a kettő együtt már sok volt, a lapszám Frontnyitás című beköszöntőjével együtt. Engem a forma miatt, őt a szöveg miatt intették meg. De támogatóink is akadtak, és továbbra is jó bölcső maradt az Alföld.

Albert Zs.: Nagyon érdekes egyébként, ugyanebben a kötetben, Ratkó József levele, ami erre utal, azt írja ebben a levélben, hogy „rajtam kívül még ketten lesték az Alföld megjelenését, két barátom, Nagyfalusy Tibor és Bécs Ernő. Gondolom, Bécs Ernőre emlékszik, az Alföld már közölt tőle, nagyon tehetséges emberek." És azt hiszem, hogy ötvenről írják valahol, hogy az Alföld decemberi száma csak fiatal költőket közölt. Nyilván Kiss Tamás szerkesztette. Kiss Tamás mint tanár és mint irodalomtörténész istápolta természetesen ezeket a fiatalokat, ti mind a ketten....

Kiss A.: Én nem. Nagyon érdekes az én helyzetem, egymás mellett akkor már költők voltunk. Tehát együtt olvastunk fel. És velem Anna húgom megszólítással élt, és többnyire egymás mellett ültünk. És búsultunk a világon. Olyankor, amikor jó közönséggel találtuk szembe magunkat, és Debrecen közönsége nagyon jó volt. Tudniillik ez a társaság nemcsak íróké volt. Festők, szobrászok, orvosok szintén az Alföld köréhez tartoztak. Asztaltársaság volt tulajdonképpen, az Arany Bikának a Magyari zenekarral szembeni elzárható részében. Függönnyel lehetett elzárni, de nem zártuk el. Mert éjfélkor fölállt a banda, és elénekelte Sarkadi Imre tiszteletére a Sarkadi nótáját. Az is igaz, hogy Kiss Tamásra jellemző módon, ő ott volt az összejövetel elején, de ekkor már nem. Tanárosan élt, a lumpokat hagyta lumpolni, szeretettel nézte, de ő, tisztelettel, máshogy élt.

Albert Zs.: Pedig nagyon jó hangja volt egyébként.

Buda F.: Gyönyörű bariton hangja volt. Megesett egyébként, hogy nem vonta ki magát a mulatságból, de akkor is tartotta magát. Kemény ember volt, legfeljebb nem keménykedett. A konfliktusokat nem kereste, de a véleményét mindig megmondta. Szelíden, szépen, ha lehet, inkább elsimította a szögleteket, emberek között is, de soha nem vettem észre, tanárkorában sem, hogy megalkudott volna. Elmondta nekünk is az alapvető igazságokat a történelemórákon. Handabanda nélkül, persze. Valahogy bizalommal volt irántunk. Tudvalevő: megesett, hogy diákok tanárokat följelentettek. Tudtommal az ő esetében soha ilyen nem történt meg.

Kiss A.: Mert mindenki szerette. És nagyon különbözőek vagyunk. Már akik emlékezünk rá. A munkáink mutatják, hogy mennyire. És nem is kapcsolódunk az ő munkásságához, a személyhez inkább.

Kiss ].: Egyébként ezeket a verseket, amelyeket ő írt, nagyon szépen szavalta. Sokszor eljárt a Hajdú-Bihar megyei falvakba író-olvasó találkozókra, ahol pesti vagy más költő baráttal, esetenként egyedüli meghívottan maga olvasta föl a verseit. Mindig lekötötte a

68