Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
ők nem a forradalmárság kiválasztottjai. A paraszt, aki a forradalmiság hordozója lehetne, ha Václáv mellé állna, elszökik, persze ő is vissza a halálba, így az írónak nincs választási lehetősége, Václáv marad életben, ám amikor az erre inni akar, az író nem iszik vele. Václáv ugyanis semmit se tett azért, hogy visszatartsa a parasztot, és ezzel abszurd szituációt teremtett, amelyben azt küldi a halálba, akiért harcolni akar, vagyis fanatizálódik. Itt válik árulóvá, árulóval pedig nem szokás koccintani, sem bűnösökkel, márpedig Sánta nemegyszer hangoztatta, hogy számára leghatalmasabb bűn a közöny (Eusebius) és a fanatizmus (Václáv). A szereplők leírása is ilyen puritán, utalásjellegű, a környezetből pedig egyedül a hajnali városképre vethetünk egy futó pillantást a mű legvégén, amikor a lefekvésre készülő író könyvvel a kezében egy pillanatra félrehúzza az ablak elől a függönyt, és kitekint. Szerkezetileg, dramaturgiailag és a mondatok szintjén minden benne volt ebben a kisregényben, amiből Sánta az Éjszaka című, 1968-ban megjelent drámáját írta. A két szöveg lényegében csak ebben az utolsó jelenetben tér el egymástól. A regénybeli Václáv, miután az író nem iszik vele, önként távozik az ajtón, amelyen a szobába lépett. A dráma Vaclavja (ott így szerepel a neve) maga is kitekint a város feltáruló képére, elképed annak méreteitől, és mintha a forradalom - vagy inkább az erőszak11 - újabb lehetősége nyílna meg előtte, a levegőbe csap botjával, és az erkélyen át távozik a szobából. Sok az igazság Václáv történelemszemléletében, több mint a többiekében, de honnét tudhatjuk, hogy ténylegesen hol is az igazság? És mi lesz, ha Václáv igazságtudatában megerősödve - hiszen életben maradt! - rászabadul a világra? * * * A Húsz óra több szálon is hasonlóságot mutat az eddig tárgyalt két regénnyel, alapkérdése ennek is az, hogy miként kell, hogyan lehet erkölcsösen élni a társadalmi sorsfordító pillanatokban, mi vállalható fel, az erkölcsös boldogtalanság vagy az etikátlan boldogság, ugyanúgy rövid idő alatt játszódik, mint amazok, és hasonlóan árnyalt magatartásformákat vonultat föl. Emellett azonban olyan eltéréseket is magában hordoz, amelyek az erkölcsi és történetfilozófiai kérdések ábrázolását kiemelték a példázatosság kötöttségéből, a novellatémát a nagyregény ábrázolásának teljessége felé tágították, megoldották a közelmúlt és a jelen irodalmi elbeszélhetőségének problémáját, vagyis a szociográfia és a faluriport helyett a korszerű regény nyelvén szólva ábrázolta a paraszti létvilág két egymás utáni életmódváltásának traumáit. Az előző két regénnyel szemben, ahol az éjszaka határozta meg a történések idejét, itt a nappal kerül középpontba, s árnyalt idill szövi át a bemutatott kisközösség életét, ezt sugallja a kétszer felvillantott természetkép, de a természetben elköltött bőséges reggeli, a lábhoz dörgölőző eb, a menet közben elropogtatott alma, vagyis minden arra utal, hogy Sánta Ferenc optimista választ talált dilemmáira, és megalkotta öntörvényű regénystílusát is. Az író - a regény szereplőjeként - egy 1956-ban történt gyilkosság gyökerei után kutat az 1964-ben (folyóirat-közlésben egy évvel korábban) megjelent regényben, két nap alatt beszélget minden számottevő és érintett személlyel. Eközben világossá teszi, hogy nem a riporteri kíváncsiság csalta e két napra a faluba, hanem már hosszabb ideje ott tartózkodik, mindenki ismeri, otthonosan mozog, beszélgetőtársai ennélfogva őszinték és nyitottak irányában. Azt is tisztázza, hogy a gyilkosság - a fanatikus önkény túlkapása - nem szorul nyomozásra, a falu a helyére rakta a dolgokat, noha nem békéit meg velük. A regény beszélői nem csupán saját nevükben szólalnak meg, közlésükben kollektív tapasztalatok, 11 A dráma befejezésében ugyanis az író nem könyvekkel tér nyugovóra, hanem a rádióból harsogó háborús híreket hallgatja. 60
