Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)
megvívni, inkább kriminalizálni, mint megnyerni akarta az ügyet. A nyílt, igazán lényeges kérdéseket bolygató ütközést pedig megkerülni igyekeztek. S itt jutunk el a föltáró cikkek harmadik, igen lényeges dimenziójához: a cikkekben egyetlen esetben sem történik meg az ál-Az Est vádjainak konkrét vitatása. Aki csak Az Est, a Pesti Napló és a Magyarország idevágó írásait ismeri, az el sem tudja képzelni, mi lehetett a pszeudo-Az Estben, s mitől volt az „szennyes" iromány. A tárgyi vitának ez a föltűnő kerülése önmagában is figyelemre méltó. Alighanem annak jele, hogy a pszeudo-Az Est vádjai nagyon is érzékeny pontokon találták el a sajtóvállalat irányítóit. 2 A pszeudo-Az Est és az „igazi" Az Est sajátos küzdelme, úgy gondolom, túlmegy a sajtótörténeti kuriozitások világán, s valami nagyon lényegesről árulkodik. Maga a tény, hogy tudniillik a militáns jobboldal célkeresztbe fogta a nagy befolyású bulvárlapot, önmagában még nem különösebben meglepő vagy érdekes. S az sem, hogy ez a militáns jobboldal a „bírálatot" egyféle lejárató-megbélyegző akcióként gyakorolta. Aki kicsit is ismeri a korszak viszonyait, az mindezen egyáltalán nem lepődik meg. Az igazi kérdés, amelynek már súlya van, megítélésem szerint egy szinttel mélyebben helyezkedik el. Az igazán érdekes ugyanis az, hogy a pszeudo-Az Est miért egy médiumban találta meg a bűnbakot, s vádjaiból (a torz és durva beszédmód ellenére is, vagy éppen azáltal) milyen médiakritika hüvelyezhető ki? Konkrétabban: mik voltak azok az elemek Az Est működésében, amelyek a - vádlók szerint: negatív - médiahatás eszközei lettek? Ez ugyanis, ha jól belegondolunk, voltaképpen a médiatudomány klasszikus kérdésföltevéséhez szolgáltat adalékokat, hiszen azt dokumentálja, a „célbavettek" szerint mivel és hogyan hatott egy befolyásos médium. A pszeudo-Az Est tehát, amikor előszámlálja a „bűnöket", voltaképpen az „igazi" Az Est hatástörténetét mutatja meg - negatívban. S ebből a szempontból egyremegy, hogy ez a „kritika" tárgyilag mennyire reális, s mennyire csak a médiával kapcsolatos hiedelmek egybeszerkesztése, megkonstruálása. A kiváltott ellenérzések hiedelemszerű megszerveződése ugyanis maga is a médiahatás egyik gyakorlati eleme. Érdemes tehát kicsit közelebbről szemügyre vennünk a pszeudo-Az Estet. 3 Milyen kép bontakozik ki a pszeudo-Az Est írásaiból? Ha figyelmesen végigolvassuk az egész számot, az derül ki, hogy az három szövegtípusból áll. Az egyik típus a célbavett lapot imitálja, mintha csakugyan Az Est cikkírói szólalnának meg, természetesen „önmagukat" leleplezve. A másik típus Az Estről és meghatározói embereiről szóló, pamfletszerű direkt leleplezésekből áll - ezekben Az Est emberei mint „ők" jelennek meg. Itt tehát a szerző kiesik az imitációból. A harmadik szövegtípus az eredeti Az Est különböző számaiból átvett, hosszabb-rövidebb szemelvények gyűjteménye (olykor rövidke kommentárral). Ezek a szemelvények az összeállító szerint nyilvánvalóan önleleplezőek, elárulják Az Est „igazi" szándékait és irányultságát. Valamiképpen tehát - legalábbis az összeállító szerint - önmagukért beszélnek. A pszeudo-Az Est így igazában csak félig-meddig tekinthető ál-Az Estnek, leleplező, sőt megbélyegző szándéka teljességgel nyílt, a külsőségek (pl. lapfej, tördelés) ellenére igazában nem tekinthető megtévesztőnek: aki kézbe veszi, egy percig sem hiheti, hogy egy igazi Az Est-példány van a kezében. Az imitációs színezet inkább csak a figyelemfölhívás és egy sajátos persziflázs eszköze. Olyan fikció, amelynek 111
