Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
A szkíta-magyar azonosítás kiegészült - feltehetően a német krónikairodalom hatására - a hun-magyar rokonság nagy jelentőségű elméletével, amelynek politikai kanonizációs erejét olyan művek jelzik, mint Kézai Simon, Thuróczy János vagy Werbőczy István. A keletkező nemzeti identitás idején mind a szkíta, mind pedig a hun előtörténet a függetlenséget és szuverenitást kifejező beszéd része volt - miképp a gall, germán, dák vagy illír nemzetazonosítások kigondolásának, úgy a magyar-hun rokonság eszméjének is a klasszikus antikvitás történetírása jelentette végső forrását. Kissé felületesen azt is mondhatnánk, hogy a Rómától való különbözőség elbeszélését is voltaképpen Róma diktálta. A hun eredetmonda eredetileg a natio Hungarica politikai hatalmát legalizálta: az exkluzív nemesi jogérvényesítés érdekét szolgáló hunelbeszélést a kialakuló nemzetfogalom szabadította fel a hatalmi csoportnyelvből, és tette azt a jogállamért küzdő nemzet identitásalkotó elemévé. A hun-magyar rokonság politikai erőt sugárzott: talán a reformkor szerencsétlen bécsi politikáján kívül más okok is szerepet játszhattak abban, hogy az elnyomottság és tehetetlenség tudatában rögzülő, kényszeresen méricskélő és önigazoló, az alapvető bizonytalanság jegyeit mutató nemzettudat oly jelentős örömforrást talált a Nyugat elleni sikeres támadások elbeszélésében. Mindenesetre a hun-magyar vagy a szkíta-magyar azonosítás hatásosságát az is bizonyítja, hogy a magyar önértésnek máig is része a keleti származástudat (esetenként kalandos nyelvészeti és történészi eszmefuttatásokkal), az idegen nemzeti környezetben való szigetszerű elhelyezkedés (az ószövetségi választott nép szövegeit felhasználva), illetve az alapvető nyelvi és kulturális különállás tudata. A Nyugattól való különbözés hangsúlyozása mellett a nemzeti önértés részét képezte - különösen Trianon után, amikor a tizenkilencedik század liberális elbeszélései és metaforái a konzervatív szövegalkotás, és -hagyományozás részeként éltek tovább67 - a nemzetállam római eredetelbeszélése, amelyet a Szent István-i államalapítás emlékezete, az Árpád-ház hatalmi jelképei és hagiográfiái kanonizáltak. A Nyugattól független nemzet Rómától, a nyugati kereszténység központjából kért koronát. A magyar identitás szerves elemévé vált, hogy a magyar anyanyelvű közösség hivatott megteremteni, fenntartani és szellemileg képviselni azt a nemzetállamot, amely Szent István államának kizárólagos örököse. A tizenkilencedik századi szekularizmus és a klasszikus liberalizmus korában kialakult nemzetfogalom csak az első világháború és a békeszerződések után fonódott össze a Szent István-i állameszmével, és ebben a konzervatív alakjában érte el azt a politikai hatékonyságot, identitásteremtő erőt, amely számos közösség számára mind a mai napig működőképesnek bizonyul. Érdemes felidéznünk, hogy Szent István alakjával a tizennyolcadik század végén és a tizenkilencedik század első felében a formálódó nemzettudat nem tudott mit kezdeni: a felvilágosodás-kori és a reformkori magyar nyelvű irodalom Árpád, nem pedig István alakját állította a középpontba, a nyelvi alapú nemzetfogalom inkább a honfoglalás, mint az államalapítás emlékezetére épített.68 Ha a latin nyelvű Ephemerides Budenses korabeli számait fellapozzuk, láthatjuk, hogy Szent István és a korona inkább a natio Hungarica önértésének részét képezte; a Mária Terézia emlékezetével, tehát az udvar iránti lojalitással 67 A történetírás összefüggésében: Niederhauser E., i. m., 15. 68 Bíró F., „Nemzet és állam. Szent István alakja a felvilágosodáskori magyar irodalom tükrében." In Gergely ]., Izsák L. szerk., A magyar államiság ezer éve. Kultúra és tudomány a magyar államiság ezer évében. Bp., 2001, 477-484. A tanulmány említi, hogy a hazai német színjátszás a magyar nyelvű színpadhoz képest inkább kedvelte Szent István alakját. Az új nemzetfogalom kialakításában részt vevő liberális értelmiségiek gyakran indulattal tekintettek Szent Istvánra. 81
