Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Vári Attila: Kőpad

így aztán a második üvegből nem is ittam, csak tettem magam, mert a többiek a Történelem elvtárssal kórusban számoltak, mint a bábszínházban az előadás kezdetét jelző gongütést a gyermekek.

Azt számolták, hogy ki, mennyi kortyot iszik. És úgy berúgott a banda, hogy az már maga volt a teljes részegség. A tanáron látszott, hogy nem várt senkit, mert csak egy elnyúzott tomaing volt rajta, kilátszott belőle szőrös melle. Pont úgy nézett ki, mint az az ember, aki után a kölykök azt szokták kiabálni, hogy bácsi vegye le a pulóverét.

És mindenféle trágárságokat énekeltünk, hogy azt mondja, zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, meg azt, hogy átdobták a szart a kerítésen, és Történelem elvtárs nagyon elégedett volt, azt akarta, hogy menjünk el együtt, és adjunk éjjelizenét a nőjének, és ha otthon van a férje, akkor verjük el, de aztán rájött, hogy nem az a legjobb megoldás. Hogy a Sztálin-szobomál kell elénekelni a szulikó című grúz dalt. És el is próbáltuk, meg azt is, hogy volga-volga, de akkor a szomszédok fenyegetőzni kezdtek. Az emeletről leöntött valaki egy veder vizet, s amikor az udvari pádon elaludt a Történelem, az a história, akiben nem létezett ókor és középkor, és aki úgy beszélt a nagy szomszédról, hogy a „szovjet kontinens", akkor szép csendben leléptünk, mert már az egyik korsó bor is elfogyott, és még mindig nem jutottunk el az ősziig.

És úgy ment az osztály az utcán, mint sorozásra a falusiak. Összevissza lődörögve, és kántált mindenki, meg hangosan hőbörögtek, hogy az első embert, aki szembejön velünk, azt meg fogjuk verni, de aztán nem jött senki, még a tücskök is elbújtak, és a madarak is csendben maradtak, de az is lehet, hogy nem miattunk, hanem azért, mert akkor kezdett el csöpörészni.

Már hajnalodott, elindultak a buszok, és akkor mi libasorban fölszálltunk a kórházi járatra, és a hátsó ajtó mellett ülő kasszásnőnek mindenik azt mondta, hogy majd hátul. Hogy a következő fizet. És végigmentünk a buszon, az elsők már leszálltak, amikor a többiek még lent álltak a járdán, de a sofőr sem mert szólni, mindenkinek köszönt, és akkor az a marha Laji kiadta a jelszót, hogy most elmegyünk gyónni, mert éppen nyitott a templom is.

Megálltunk a gyóntatófülke előtt, és amikor jött az öreg plébános, akkor Dani megkérdezte, hogy nem inna a korsóból egy kis misebort. Tetszik tudni olyan mise, hogy semmise.

Aztán röhögtünk, mert semmi sem maradt a korsókban. De a két bumbumyák cipelte, mert ilyen értéket nem lehet csak úgy elhagyni. Azt haza kell vinni.

A pap nagyon félt, de engedett az erőszaknak, mert olyan széket csináltunk ketten, mint ahogy az összefont kezeken szokták vinni a kisgyermekeket. És felültették a többiek erre a hordszékre.

Akkora pofával, olyan hangosan gyónt mindenik, hogy kihallatszott a gyóntatószékből, és a két vénasszony, aki az oltár előtt imádkozott, kimenekült a templomból, és az öreg plébános is ki akart jönni, de őt nem engedték. Azt mondta Dani, hogy a papokat eskü kötelezi, hogy meghallgassák a szentgyónást. És ha most cserbenhagy ennyi bűnöst, akkor feljelentjük a pártnál, a püspöknél, és áttér az egész banda jehova hitre. így aztán az öreg papnak végig kellett hallgatnia minden ocsmányságot, amit kitaláltunk, csak Feri nem disznólkodott. Ő azt

14