Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6. szám - Pécsi Györgyi: Rekviem Bácskáért (Gion Nándor tetralógiájáról)

élésről mesélnek a történetek. Az első két kötetben, a Monarchia éveiben és a két háború közti jugoszláv királyságban szerbek, magyarok és németek még próbálnak elkülönülten élni, még próbálják őrizni önazonosságukat: külön ünnepelnek, külön kocsmába járnak, lehetőleg nem keverednek. Ez a félközeliség nem mentes konfliktusoktól, de a század első felében még élhető, s még helyben feloldódnak a feszültségek: gúnyoldásokban, kocsmai verekedésekben. A lassú asszimiláció tudomásul vehető, elfogadható (az öreg Krebs morgolódva ugyan, de belenyugszik, hogy lányai normaszegők legyenek), csakhogy amint izgatott lesz a hatalom, a latens etnikai ellentétek felszínre kerülnek, az időzített bomba fölrobban.

Lappangó nemzetiségi feszültségek a század első felében nem a magyarok és szer- bek, inkább a németeket illetően mutatkoznak. Eleik telepesként érkeztek, idegenkednek az őshonosoktól, nem szívelik a többségi szerb, s különösen nehezen viselik az ezeréves magyar fennhatóságot. Kisebb nyelvi közösségként is leginkább ők érzik veszélyeztetve magukat, nyugtalanabb részük mozgolódni, szervezkedni kezd, s őket a hitleri Németország expanziójával megérinti a sóvárgás a hatalom és az uralom iránt is. Ugyanakkor a svábság a régió legöntudatosabb és leginkább teremtő, legpolgárosultabb népcsoportja, így a nyugalomra vágyók is azt vallják, vagyonosodra kell, mert csak anyagi függetlenséggel tudják megőrizni kulturális, nyelvi, etnikai önazonosságukat. Ennek a törekvő, békés sváb többségnek emblematikus figurája Stefan Krebs, aki a semmiből, saját szívóssága, munkája, ügyeskedése révén küzdi magát módos molnárrá, egyik fia téglagyárossá - ám mire révbe érnének, széthull a család, az illúziók szertefoszlanák.

A nemzetiségi feszültségek, ellenségeskedések bár még kezelhetők, de szelíden hullámzó erővel azért tapinthatóan jelen vannak. Vay földbirtokos - „ezeréves" - úri dölyf- fel és gőggel meg-megleckézteti a polgárosuló németeket, szerbeket, de szorgalommal, ügyeskedéssel szerzett vagyonosodásukat nem tudja, s nem is akarja megállítani; a módos német parasztpolgárok nem indulnak a folyóba belelovagló eszelős Gilike mentésére; a szerb gazda nem ad szekeret a vajúdó magyar asszonynak - még nem dönthető el egyértelműen, a vagyonos ember szegények (dologtalanok) iránti érzéketlensége, vagy etnikai okok miatt viselkednek-e közönyösen, de finoman sejthető, hogy a természetesen elkülönülési igényt bármikor kiszoríthatja az elzárkózás és az elutasítás radikális igénye. Rojtos Gallainak mindegy, német-e a felesége, vagy bosnyák, szerb asszonynak udvarol-e, s hagy maga után félvér porontyokat (ámbár németül nem tanul meg, a szerbre viszont rákényszerül), s Török Adámot sem érdekli, szerb gazdát rabol-e ki vagy magyart, számára minden békés hétköznap átok, és minden fölfordulás paradicsom, lehetőség, hogy a zavarosban halászhasson. A két háború között a helyi társadalomban a szociális feszültségek erősebbek az etnikainál, ezért jobbára csak visszamenőlegesen derül fény az első impériumváltást követő magyar sérelmekre (most „megint" lehet magyarul beszélni a jegyző előtt, „megint" lesz magyar iskola stb.).

Az apróbb viszályok a századfelezőig még kiegyenlítődnek, az emberiesség törvényei uralják a falut, mindegyik népben akadnak hitvány és derék emberek, hangsúlyozza az író. Azonban ahogy begyűrűzik a nagypolitikai ideológia a helyi társadalomba, úgy válik egyre célzottabban etnikai indíttatásúvá a mindennapos kocsmai verekedés (Krebs Pétert hol németsége, hol magyarsága miatt verik el rendre, a zsidókat nem szolgálják ki), és úgy értelmeződik át minden vélt vagy valós emberi sérelem etnikai konfliktussá. A magyar honvédek bevonulását már előkészített szerb szabotázsok (lövöldözések, gyújtogatások) kísérik, a honvédség pedig nem a bűnösökre, hanem szerbekre vadászik, a visszatérő szerb partizánok pedig bestiális kegyetlenséggel verik szét a törékeny egyensúlyt. A harmadik regényben egyre kevésbé tudják érvényesíteni az emberiesség törvényét a tisztességes magyarok majd a szerbek, túlhatalomba jutnak a soviniszta

57