Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

A kommunista rendszer elég korán felismerte az irodalomban és az irodalmi kommunikációban rejlő lehetőségeket, s így magát a szépirodalmat is a fentebbi cél - a kommunizmus megvalósítása - érdekében kívánta bevetni. Nem véletlen a „harci" szóhasználat, hiszen a hatalom a „forradalom jegyében" akarta „kiharcolni" a kommunizmust, s ez a „harc" jelentette minden téren a kiindulópontot. A szépirodalom azt az eszközt jelentette, melynek segítségével a tágabb néprétegek számára - érthető formában - elérhetővé tudták tenni az ideológiát, s egyszerű történetek formájában bemutathatták például a kollektivizálás előnyeit, leránthatták a leplet az osztályellenségről, vagyis a kulákokról, szemléltethették a dolgozó parasztság és a városi munkásság együttműködésének hasznosságát, egyszóval mindazt, amit a társadalom átalakításában fontosnak tartottak. Mindez természetesen azt is jelentette, hogy a párt kiterjesztette hatalmát az irodalmi közbeszédet meghatározó orgánumokra, a folyóiratokra és hetilapokra, s így közvetlenül tudta irányítani és tematizálni az irodalomról szóló diskurzust. Ez nem csupán a kommunizmus útján való „előrenyomulás" céljából volt fontos, hanem azért is, hogy a múlt irodalomtörténeti eseményeinek elemzésénél a nemkívánatos polgári, klerikális elemeket - értem ezalatt az írók, költők munkásságát, életművét - az ideológia szempontjából értelmezzenek vagy elhallgassanak.3 Érdemes itt kitérni a hatalom kettős szerepére: egyfelől hatással van arra a csoportra - a lapok szerkesztősége -, mely a diskurzust tematizálja és irányítja, másfelől pedig közvetve, tehát a fentebb említett csoporton keresztül meghatározza azt is, hogy ki publikálhat, illetve ki nem ezekben a folyóiratokban és hetilapokban. A hatalom és a diskurzus kapcsolatának bemutatásakor Teun A. van Dijk így írja le a fentebbi szituációt: „A hatalom magában hordozza az ellenőrzést, nevezetesen az egyik csoport (tagjai) ellenőrzését a másik csoport (tagjai) felett. Ez az ellenőrzés vonatkozhat a cselekvésre és a gondolkodásra: azaz egy hatalomban lévő csoport korlátozhatja mások cselekvési szabadságát, de befolyásolhatja a tudatukat is."4 A tárgyalt esetben a hatalom mint csoport egyszerre korlátozza a számára alárendelt csoport, mármint a szerkesztőség, cselekvését és gondolkodását is. Ha továbblépünk, akkor azt fogjuk látni, hogy hasonló kapcsolatban állnak egymással a szerkesztőség és az újságok szerzői.5

A fentebb felvázolt, a hatalom által befolyásolt diskurzus, mint láttuk, nemcsak azt határozza meg, kik szólalhatnak meg „benne", hanem egyúttal azt is megszabja, hogy miről szólalhatnak meg. Amikor a diskurzus tárgyáról beszélünk, meg kell különböztetnünk egy progresszív és egy retrospektív aspektust. Progresszívként értelmezhetjük azt, ami a jelenben és a jövőben megjelenik, retrospektívként pedig azt, amit a diskurzus a múltra vonatkozólag mond, pontosabban mondhat.6 Fejtegetésünkkel már el is érkeztünk a kánon problémájához. Minthogy a vázolt diskurzust irányító csoport határozta

3 Vö. „föltételezem, hogy minden társadalomban ellenőrzik, kiválogatják, megnevezik a diskurzus termelését, majd a termékeket újra elosztják, mégpedig bizonyos számú eljárás szerint, amelyeknek az a szerepük, hogy csökkentsék a diskurzus veszélyeit, uralmukba kerítsék véletlenszerű megjelenését, kiküszöböljék súlyos, fenyegető anyagiságát." Foucault, Michel: A diskurzus rendje, in Holmi, (ford. Török Gábor) 1991/7., 869.

4 Teun A. van Dijk: A kritikai diskurzuselemzés elvei, in Szövegváltozatok a politikára, szerk. Szabó Márton, Kiss Balázs, Boda Zsolt, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000, 447.

5 Vö. „Tudjuk jól, hogy mindent kimondani nincs jogunk, nem lehet bárhol mindenről beszélni, végül pedig nem mindenki beszélhet bármiről. A tárgy, a körülmények és a beszélő alany kiemelt vagy kizárólagos jogának tabuja: itt három tilalom együttes fellépéséről van szó, amelyek keresztezik, fölerősítik vagy kiegyenlítik egymást, állandóan változó, bonyolult rostélyt alkotva." Foucault, i. m., 869.

6 Vö. Kulcsár-Szabó Zoltán meghatározása a kánon progresszív és retrospektív aspektusa kapcsán. Kulcsár-Szabó Zoltán: Irodalom / történet(i) / kánon(ok), in uő.: Hagyomány és kontextus, Budapest, Universitas, 1998,185.

76