Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Bakonyi Veronika: A vad meztelen (ahogy a felnőtt olvasó elképzelte?) (Podmaniczky Szilárd: Ahogy a Kisnyúl elképzelte című mesekönyvéről)
Bakonyi Veronika A vad meztelen (ahogy a felnőtt olvasó elképzelte?) Podmaniczky Szilárd: Ahogy a Kisnyúl elképzelte című mesekönyvérő) Az elveszejtő sivatagot mindenki távolabbra gondolja magától, mint azután a vele (velük, ezzel, ezekkel) való találkozásban meglepődve tapasztaljuk, hogy mi is, mégis eljutottunk a sivatagig, de lehet, hogy mi sem jutunk át rajta. Rimbaud, Lorand Gáspár, Baudrillard vagy Saint-Exupéry: mindannyian elvesztek, és nem mindenki tért vissza oda, ahová hazavágyott - vagy hazavágyni látszhatott volna. Aki egy kicsit is ismeri Podmaniczky Szilárd eddig megjelent műveinek humorát, „félreértéseit", az összetett unalomból nyert szabadságot, az is újra meglepődik és belesétál Podmaniczky olvasói csapdáiba a 2005-ben megjelent Kisnyúl-meséket olvasva. „Akkor most szomjan fogok pusztulni? Erre igazán nem számítottam - csodálkozott a Kisnyúl. - Ó, ó, most mit csináljak?" Persze ha „nincs trükk, nincs mese", még akkor is így definiálható a mese, hogyha a „többiek" a könyvben foglaltakat már mind ismerték. Mire azonban a sivatagi mentőötletig jutunk a kötetben, éppen felfüggesztjük felnőtt (többiek) kívülállásunkat, átadhatjuk magunkat egy elrejtett veszélyérzetnek, hogy minket is becsapott a sivatag és a halálfejes lepke, pedig nem is szorongtunk (vagy éppen ez a baj). A gyerek, aki pedig végigkövette a felolvasást, már nem kacajjal, hanem sokkal inkább a gyermeki kevélységet a meglepődésben feloldva fogadhatja a Kisnyúl kevélységének és hiúságának paraboláját. Podmaniczky mesekönyvének epizódjait, a Kisnyúl különféle állatokkal történő találkozásainak hátterét, néhol burleszkszerű kalandjainak, bukdácsolásainak fejezeteit a fabula mint tanító állatmese törekvése keretezi: a Kisnyúl, szüleitől búcsút véve, elindul világot látni, tudást szerezni. A kevély Kisnyúl mérhetetlen tudása és az addig megtanult logika azonban a különös nevű állatokkal való kommunikáció során, valamint a magára utaltság hiányainak feltérképezése következtében a valótlan, végtelen elképzelések helyett a lehetőségek természetével gazdagodik. A fabula tanító keretezésében az ész, a természettudományos ismeretek prioritásának előírása, főként a Kisnyúl általi felmagaszta- lása mégis beviszi az erdőbe a főhőst. Ugyanis a fabula éppen a világ együtt olvashatóságának sajátos törvényeit írja elő. A realitás szuggesztiója, ugyanakkor a fikció iránti antropológiailag is motivált igényünk nyelvi irányvesztéseket fedeztet fel (minek is nevezzelek), amelyek a nyelvhasználó kizökkenthető, behatárolatlan jelenlétét képezik le: honnan zökkenünk vissza a valóságba, mikor éppen úgy érezzük, hogy vissza kell zökkennünk, és hol vesszük fel újra a mese fonalát. Háy János Xanadujában Istennek talán megeshetett a szíve, látva az emberek kínzó meseéhségét, hogy egy-egy emberöltő elteltével az égi kapu előtt megjelenő mesemondót folyton visszaparancsolja az élők közé. Hiszen mesélőknek születniük kell. Podmaniczky Kisnyúl-meséiben nincs átjárás a (mese)világ különböző szintjei között, a mese nem téveszti szem elől a valóságot, még akkor sem, amikor a Kisnyúl információszerzései, kérdései az állatvilág valóban nem létező kombinatorikájára irányulnak. Ez persze csak a „többiek" véleménye, aki maga is meglepődik, hogy létezik sakktáblalepke vagy mászósügér. Borges is rámutat a Képzelt lények könyvében arra, hogy bár a kombinatorika végtelen lehetősége szerint a mitológia állatkertjének népesebbnek kellene lennie, mint a valósnak, mégis sok lény holtan jön világra a mitológián belül. Ezzel szemben a Podmaniczky-mesékben a gyermekszem íriszkame102
