Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Bereznai Zsuzsanna: Jézus dicsértessék! (Bárth János: Jézus dicsér-tessék! A székelyvarsági hegyi tanyák népének vallási hagyományai)
Majd bemutatja az oroszhegyi templomot, a búcsúkat és az oroszhegyi népszokásokat is. A oroszhegyi nép későbbi történetét, a Varságba átörökített népszokásokat pedig több mint százharminc év elmúltával Bárth János könyvéből ismerhetjük meg. A varságiak szétszórtan álló házainak többsége a 800-900 tengerszint feletti magasságú fennsíkon épült, kisebb részük pedig a völgyekben: a Küküllő, a Varság melléke és a Nagyútpataka mentén. A falu településtörténeti rajza után a szerző a varsági hegyi tanyák társadalmát igyekszik bemutatni, igen szemléletes, életszerű módon: családról családra járhatjuk végig a falut, ismerkedhetünk az ott élő emberekkel és őseikkel. Megtudhatjuk, kik voltak az egyes tanyák megalapítói, hogyan alakították ki gazdaságukat, majd hogyan népesedett be a tanya az idők folyamán. A XVIII-XIX. században Oroszhegy, Varság anyaközsége a többi udvarhelyszéki székely falu társadalmához hasonlóan feudális eredetű tagoltságot mutat: nemesek, lőfők, szabad székelyek és jobbágyok éltek itt. A Varságra kitelepült oroszhegyiek életében már elvesztette jelentőségét a feudalizmus kori társadalmi hovatartozás. A varsági havasok embert próbáló világában nem az örökölt rang, hanem a szorgalom, a kitartás volt a legfontosabb. A falu életében fontos dátum az 1902. esztendő, amikor új római katolikus egyházközség alakult az oroszhegyi havasokban. Önálló plébánia jött létre, s helyben lakó papot kapott a varsági tanyák népe. Tehát kialakultak a vallás gyakorlásának hivatalos szervezeti keretei. A szerző a varsági hétköznapi élet vallásosságát számos tényező figyelembevételével mutatja be. Vizsgálja a vallásosság fokát, mértékét, a vallásoktatást, a vallásos nevelést. A varsági ember viselkedésének is megvoltak a vallásos hagyomány által szabályozott formái, azaz az illendő viselkedés szabályai. Ha egy varsági tanyára messze földről érkezett idegen, azt étellel volt szokás megkínálni, de ha csak Varság területéről tért be egy vendég, azt legalább kenyérrel meg kellett kínálni. S ha csak a szomszéd gyerek szaladt át, az is kapott legalább egy sarkalat kenyeret. A felnőtt férfi kenyérrel való kínálása pedig sajátos, ritualizált módon ment végbe. A mindennapi hitélet legfontosabb vallási mozzanata az imádkozás: reggel, délben, este, az étkezések alkalmával, a harangszó hallatán, vihar esetén, a munkavégzés előtt vagy után, gyaloglás közben, valamint délutáni és esti ájtatosság idején is mondtak imát. A XX. század elején még az is szokásban volt, hogy a korán kelők a hajnali órákban hangos énekléssel köszöntötték a hajnalt a Hajnal hasadtával felébredék kezdetű ének mondogatásával vagy éneklésével. Az életet a természetben élő varsági nép az égitestek tiszteletének hagyományát a XX. század végéig megőrizte - szép példáit olvashatjuk itt a természeti jelenségekhez fűződő vallási szokásoknak és népi hiedelmeknek. Természetesen a hét napjainak is megvolt a sajátos imarendje. A hét egyes napjainak valamikor vallási jelentése volt, melynek tartalma a görög katolikus vallásban liturgikus, míg a római katolikusságnál paraliturgikus (liturgián kívüli), azaz folklórjellegű. A varságiak azt tartották, hogy a vasárnap a Szentháromság napja, a hétfő Szent József napja, a kedd Szent Antalé, a csütörtök Szűz Máriának, a péntek Jézus Krisztusnak, a szombat pedig ismét Szűz Máriának volt szentelve. Az emberek mindennapi élethez fűződő elképzelései és szokásai között gyakorta volt jelen a mágikus gyakorlat még a XX. század folyamán is: a mágikus bajokozás, a bajmegelőzés és a bajelhárítás is. A szentelmények között általánosan ismeretes a szenteltvíz, a szentelt gyertya, a szentelt barka, az úmapi zöldág, de sajátos a csíki pálca, a somlyai pálca, a somlyai nyírfaág - ugyanis a varsági asszonyok és lányok a csíksomlyói - somlyai - búcsúból gyakorta mogyorófa- vagy nyírfapálcával tértek haza. Otthon azután megszámolták a leveleit, s ugyanannyi Miatyánkot mondtak el, vagy megsimogatták az állatok hátát az istállóban, s a veteményeskertben is leszúrtak egy ágat belőle, hogy ne legyen jégkár a következő időszakban. A népi vallásosságnak is megvannak a maga sajátos házi jelképei, a vallásgyakorlásnak pedig a sajátos eszközei. A kép használatának igénye abból adódik, hogy a hívő ember az Isten megnyilatkozását - azaz a segítő, oltalmazó erőt - érzékileg is szeretné megtapasztalni. A képek segítik a hívőt a vallás lényegében való elmélyülésben, hiszen a képet szemlélve az „eredetihez", azaz a szentséghez jut közelebb, a valóság részeként élheti meg azt. Varságon társadalmi 100
