Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Bereznai Zsuzsanna: Jézus dicsértessék! (Bárth János: Jézus dicsér-tessék! A székelyvarsági hegyi tanyák népének vallási hagyományai)
A népi hitbéli tudás, a vallási népszokások történetisége igen nehezen érhető tetten. A népi vallásosság bizonyos elemei időhöz köthetők - de csak abban az esetben, amikor a kutatást írásos forrásokra is vissza lehet vezetni. S a régészeti leletanyag is sok esetben árulkodhat az adott kor és kultúra hitvilágáról és a vallási szokásokról. A magyar kutatók először a különböző szellemi áramlatok mentén tárták fel a vallásosságot. Ezt a felfogást tükrözi Jánosi Gyula Barokk hitélet Magyarországon a XVIII. század közepén a jezsuiták működése nyomán (1935), Pásztor Lajos A magyarság vallásos élete a Jagellók korában (1940) s Mályusz Elemér Egyházi társadalmak a középkori Magyarországon (1971) című könyve. Míg a néphit „datálhatatlan", addig a népi vallásosság „datálható" - hiszen a népi hiedelmek hátterében álló hivatalos vallással összevethető. E két mozzanat szembesítése a vallási néprajzi kutatás érdekes feladata. Ha a népi vallásosságot történeti módszerrel kutatjuk, szembe kell néznünk a vallási ideológiai áramlatokkal, melyeket a történettudomány feltárt. A néphit és a népi vallásosság jelenségeit sok esetben azért nehéz történetileg meghatározni, mivel egy adott korszakon belül is különböző hátterű hiedelmek, a vallásgyakorlás különböző hátterű mozzanatai együtt szerepelnek. A népi vallásosság alapját egyfelől a hivatalosan elfogadott vallási ismeretek (illetve ennek az a kis rétege, melyet az elemi vallásoktatás során egy ember elsajátít), másfelől az egyház által előírt és megkövetelt liturgiái gyakorlat alkotja. E mögött a hivatalos ideológia és liturgiái gyakorlat mögött húzódik meg a tulajdonképpeni népi vallásosság, mely folklórjellegű tudatot és szokásjellegű gyakorlatot jelent. A népi vallásosság olyan átmeneti réteggel is bír, amely hivatalos vallási eredetű, folklorisz- tikus elemeket is magában foglal. A liturgiaváltozások során ugyanis számos elem kikerült a vallás tételes előírásai sorából, ugyanakkor (az egyházi tiltás ellenére) a népi gyakorlat ezeket a szokásokat sok esetben megőrizte. A hivatalos vallási gyakorlat egy-egy eleme is „egyszerűsödhet" a laikus gyakorlatban, azaz hozzáigazodhat a nép sajátos gondolkodás- módjához, vallásgyakorlási lehetőségeihez. E különböző szintű hitelemeket csak akkor lehet egyértelműen értékelni, a jelenségeket történetileg elkülöníteni, ha ismerjük az egyes népi szokásgyakorlat és a liturgia történeti változásait. Nehezíti a megoldást az is, hogy bizonyos hivatalos liturgiái szokások gyakorta rejtenek magukban egyetemes jellegű, mágikus eredetű szokáselemeket is. A magyar vallási néprajz szakkifejezés a német religiöse Volkskunde tükörfordítása, melyet Paul Dreus használt első alkalommal 1901-ben. S e kutatási terület első XX. századi magyar kutatói is a német szakemberek - Joseph Weigert, Werner Boette, Rudolf Kriss, Leopold Schmidt, Georg Schreiber, Klaus Beitl - alapvetéseit használhatták módszertani útmutató gyanánt. Rudolf Otto Das Heilige (1917) című munkája azért volt az egyik legkorszerűbb szemléletű alapvetés, mert vallás-fenomenológiai megközelítést alkalmaz, a vallások nem racionális aspektusaival - az 'elrettentő' és 'elbűvölő' jelenségeivel - foglalkozik. A későbbiekben a román származású Mircea Eliade munkássága emelhető ki, aki a kultúrát az embernek a világegyetemben való lélektani jelenléteként fogja fel. A Das Heilige und das Profane (1957) című alapműve számos fontos kérdésre ad választ. De a nyugat-európai típusú vallásossághoz képest a helyzet Magyarországon - természetesen - sajátos: változatos, összetett, sőt igen bonyolult a vallástörténeti háttér. A magyar ősvallás rekonstrukciójára egy katolikus püspök, Ipolyi Arnold (1823-1886) tett először említésre méltó kísérletet, aki a Grimm testvérek német mitológiáját tekintette követendő példának. O a különböző történeti források és a XVIII-XIX. századi néphagyomány alapján tesz kísérletet a Magyar mythologia rekonstruálására. Elképzelése nem volt helyes, de a széles körű feltáró munka és a történeti-filológiai módszer alkalmazása távlatokat nyitott a későbbi kutatók számára. Ugyanis ott, ahol jól dokumentált egy korai vallás rendszere - mint a német mitológia -, ott ennek a mitológiának a továbbélését meg lehet vizsgáim. Nálunk azonban ez nem így van: a XVIII-XX. században feltárt adatok már jóval túljutottak azon a ponton, melyből még egy valamikori mitológia visszakövetkeztethető lenne. Ez az egyik legnagyobb problémája a magyar néphit és vallási néprajz történeti kutatásának. A hazai vallási néprajzi kutatásnak természetesen az 1950-70-es években is voltak számottevő eredményei, de az igazi kibontakozásra csak az 1980-as évek közepétől volt lehetőség. 97
