Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Tódor János: Alkalmi munka
Tódor János Alkalmi munka í. Ha mész a Kalefra, hogy munkaerődet áruba bocsásd, lehetőleg ne tudják rólad, hogy ki vagy Ne használd azokat a kifejezéseket, amelyekkel a médiában folyamatosan etetnek: ne mondd azt, hogy dzsídipi, még azt se, hogy bruttó nemzeti össztermék, s különösen ne kérdezd arról az önmaguk kizsákmányolására felajánlkozókat, mit szólnak ahhoz, hogy a (mindenkori) kormány hadat üzent a feketegazdaságnak. Ha mégis ezt teszed, azt fogják hinni rólad, hogy nem vagy normális. Vagy könnyen úgy jársz, mint én, aki még a rendszerváltást megelőző órákban, engedve a történelmi eufóriának, na meg a fröccsöknek, éppen itt, a Moszkva téri Trombitás büfében (akkor még csak kocsma) önfeledten magyaráztam két aszfaltozó munkásnak a permanens forradalom mibenlétéről. Hosszasan hallgattak, aztán se szó, se beszéd, egyikük az arcomba vágott. Akkor, mint a munkásosztály nagy barátja, rettentően fel voltam háborodva, csak évekkel később láttam be, hogy saját szempontjából alkalmi ivócimborámnak igaza volt. Munkásököl vasököl, oda sújt, ahova köll. Szóval szemlélődj inkább egy héten át, ahogy én ezekben a választások utáni, gazdasági megszorításokkal fenyegető május eleji napokban, és a járőrkocsikban szunyókáló rendőrök álmos nyújtózkodásából meg fogod érteni, humbug az egész. Már ami az ún. feketegazdaság elleni heroikus igyekezetét illeti. Vagy legalábbis tesze-tosza pótcselekvés. Rendőr (közterület-felügyelő) a (másik) rabszolgának nem farkasa. A riporter, aki már nem fiatal ember, elgondolkodik azon, hogy is van ez. Ő egyre vénül, a Moszkva tér viszont egy szemernyit sem öregszik. Legfeljebb ma már kevesebb a hajléktalan, a bandába verődött fiatal csöves gyerek. Mára a Kalef (a nyolcvanas években még így hívták a Moszkva teret) megszűnt nemzedéki szemétledobóként funkcionálni, a kilencvenes évek eleje óta kőkemény emberpiac. Illúziótlan pragmatizmus és folyamatos leértékelődés jellemzi Közép-Európa legnagyobb szabadtéri munkaerő-vásárterét. Anno a Demszky-tisztogatás nyomán kisöpörték innen az illegális árusokat és az itt a piros, hol a piros zsonglőrjeit, a placc teljes egészében a magukat felkínáló, huszadik század végi rabszolgáké, meg az őket nap mint nap megvásároló „munkáltatóké" maradt. A BNV mellett a Moszkva téri a második legnagyobb honi nemzetközi vásár, s ide még belépti díjat sem kell fizetni. Elég egy BKV-jegy. Persze ki az a hülye, aki reggel negyed hatkor lyukaszt a metrón. Megviselt arcok emelkednek föl a mélyből, magyar panoptikum; szar dolog olyan országban élni, ahol ennyi a napi túlélésre specializálódott tetszhalott. Meglesni őket - mintha legalábbis a valóságkukkoló erre fel lenne hatalmazva - nem kevésbé gyalázatos dolog, mint közéjük valónak mutatkozni. 73