Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Kántor Lajos: Az Idő Vaskalapja – Negyed évszázad (1964–1988) Sükösd Mihállyal (És egy kevés abból, ami előtte volt, majd utána következett)
messze a Kézfogások s még messzebb az Egy mondat a zsarnokságról közéleti - és nekem igenis esztétikai - izgalmaitól. Ha nem is úgy, mint az Új Hang (amelyben a bolyaista bölcsész buzgalmával Juhász Ferencet és Nagy Lászlót fedeztem fel), az 1961-ben indult Új írás ismét érdemessé tette számomra a „határon túliak" olvasását. Azt, hogy a hatvanas évek elején mozdulni kezd valami, a Kortárs is közvetítette; valamivel már korábban itt találkozhattam újra Németh Lászlóval. Lelkesültségemben írtam egy tanulmány terjedelmű recenziót, Kortárs magyar irodalom címmel (emlékezetem szerint senki nem vállalta a közlését, most találtam meg apámtól örökölt íróasztalom fiókjában az első négy oldal gépelt másolatát); bevezetőjében Németh esszéjét idéztem (Ha most lennék fiatal) a Kortárs 1961. áprilisi számából, majd a „Magyar valóság" rovatot emeltem ki, Csák Gyulával; van itt szó sokakról, Szeberényi Lehelről, Darvasról, Dobozyról, Tatay Sándorról, még Illés Béláról is (ellensúlynak szántam?), de jönnek aztán a fiatalok, hosz- szabban. Elsőként Szabó István elbeszélése, A szabadság keresztje, majd három kiemelkedőnek vélt kisregény: Sarkadi Imrétől A gyáva, Kamondy Lászlótól az Apostolok utóda és Fülöp Jánostól a Botond. Hogy Téged a magam (és szándékom szerint az erdélyi olvasók) számára ebben az első nekifutásban fölfedeztelek-e vagy sem, kedves Mihály, csak akkor mondhatnám meg, ha előkerülne a gépirat további része. Ami viszont igazolható: a Korunk 1963. májusi számában közölt terjedelmes szemlecikkemnek egyik főszereplője vagy. A Közéletiség a magyarországi fiatalok prózájában feltételezésem szerint az előbb idézett szöveg jobb (?) változata; található ugyan itt is Darvas meg Mesterházy (utalásszerűén), Illyés (Ebéd a kastélyban), Lengyel József (Igéző), a hangsúly azonban a fiatalokon van: Gerelyes Endre, Galgóczi Erzsébet (Félúton), Szabó István (Nehéz téli nap), Sánta Ferenc (Föld, csillag) után már Te következel, „Sükösd Mihály, akinek irodalomtörténeti-kritikai esszéi is magas színvonalat jelentenek, Fától fáig című, modem mesterségbeli tudással, lélektani finomságokra érzékeny íráskultúrával megalkotott regényében egy gyermek szemével vezet át a fasizmus utolsó magyarországi évein; a regényben központi élménnyé az ösztönös emberség és tudatos embertelenség konfliktusa válik". Újabb Galgóczi-utalás meg Szakonyi Károly után - Gerelyes (Kilenc perc), Moldova (Legenda egy jobbszélsőről) előtt - ismét Te következel, Acélőrnagy című novelláddal. Harmadik megidéztetésed, ugyanitt, így szól: „Sükösd Mihály legújabb, kitűnően szerkesztett, sok eredeti, jól kiaknázható és jól kiaknázott lélektani helyzettel gazdag elbeszélésének (A megérkezett) legtöbb figurája nem tudja visszanyerni önbecsülését, részben mert olyan nagyot vétkezett hazája, önmaga ellen, vagy mert nincs elég ereje hozzá, hogy leszámoljon múltjával." Ha most monográfiát írnék rólad, visszaolvasnék az elbeszélésbe, tisztázandó, hogy ki mit vétkezett, melyikünk mikor tett engedményt hivatalos elvárásoknak, az idézet szerint. Van viszont még egy mondat, átmásolva az elbeszélésedből az 1963-as Korunk-cikkbe, és azt hiszem, ez volt a fontos: „...aki sohasem fogta a zászlónyelet, az nem érdemli meg, hogy végighallgasson bennünket, akinek fogalma sincs, hogy zászló is van a világon, annak nincs joga, hogy koccintson velünk, hogy hallgassa a vitát arról, van-e még zászló..." (A recenzió további néhány szereplője: Fülöp János a Bolonddal, Galambos Lajos az Orosz asszonnyal és legfőképpen Fejes Endre a Rozsdatemetővel.) Most, 2006-ban legalábbis, úgy érzem, ez a zászló-ügy alapozta meg barátságunkat. Persze, a zászlónak is több jelentése van, ahogy ez majd a levelekből kiolvasható lesz. A közvetlen, kiváltó ok egy Új írásban olvasott szöveged: Kafka ürügyén. Amikor első levelemet Neked elküldtem, valószínűleg már le is adtam a szerkesztőségben egy nyúlfarknyi lapszemlét; ez nem annyira Kafkát, mint inkább a sokoldalú, konkrét irodalmi elemzést érinti, kiemelve az egzisztencializmusról, a rossz közérzetről, a magányról, szorongásról írottakat, a címkeosztogatás helyett az elemzés igényét, a hitelesség és hazugság, a fontosság és jelentéktelenség megkülönböztetését jelentve be. (Cikkecském, aláíratlanul, a 58
