Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Sárvári Kornél: A felolvasóest

De valaki még mindig tapsolt.

A közönség, az írónővel együtt, érdeklődve torpant meg s fordult feléje. Pillanatig sem tűnt úgy, hogy abba kívánja hagyni, arckifejezése cseppet sem változott, elismerés, elégedettség, meggyőződés. Jó ideig tartott ez az állapot, majd ugyanolyan, már igencsak erőltetetten ható elragadtatottsággal az arcán, tovább tapsolva, átvágott az asztalok között, felszökkent a dobogóra, kihúzta a mit sem sejtő Tíra hóna alól a papírokat, a felolvasóállvány mögé állt - és belekezdett.

Következetes volt. Végigolvasta a már hallott szöveget, a befejező gondolatot (a tanulságot és az abszurdról szólót) viszont addig-addig-addig ismételte, míg a közönség mind egy szálig el nem hagyta a termet. Először nevettek, tapsoltak, aztán ingerülten tapsoltak, aztán sóhajtozva kiáltoztak, Kornél, értjük, megvan már. - Utoljára az írónő távozott.

Elűzte őket az unalom.

Másnap maga Tíra hívta fel az illetőt (jelen sorok íróját) s kérte fel, hogy írja meg mindezt (azért ő, mert Tíra „sajnos" messze áll a realizmustól); ezzel - s már azzal, hogy ő is unottan távozott - készségesen elismerve kudarcát.

Bizony, az abszurd sem menekül a consequentia mirabilis alól. Úgy gondolom, ismert tény ez, de mint látható, újra s újra hajlamosak vagyunk elfeledni s így gátat szabni a pozitív gondolkodásnak („Igent mondtam? - mondta Mercier.- Lehetetlen."). Jómagámnak a hátán bizony feláll a szőr, mikor - s mikor nem!- hallom a hétköznapi fecsegést: óh, de hát minden szubjektív; óh, de hát minden relatív. Az abszurd is hasonló hibába esik (de az ő esete kevésbé elvi síkra szoruló, s így sokkal átfogóbb, sokkal lényegesebb): akkor következetes az abszurd gondolata, ha önmagára is áll, viszont csakis akkor lehet következetes, ha önmagára nem vonatkozik.

Ha az abszurd abszurd: akkor nem abszurd.

S e nem túl érdekes, de tanulságos történet itt véget is ér. Láttuk, az abszurd „vasgondolatán" kicsorbultak az emberi tekintetek -se gondolat végül egyedül maradt a faburkolatú teremben, önmagának logikai falai közt visszhangozva.

Legyen ez az utolsó szó.

(Minden kedves érdeklődőt szívesen várunk a Gyulafirátóton a művelődési házban megrendezendő felolvasóestre a jövő hónapban, január 13-án.

A felolvasóesten a jelen írás is szerepelni fog, mert bár jómagam külföldre kényszerülök, Sz. A. Tíra vállalta, hogy saját írása mellett az enyémet is felolvassa.

Köszönet érte.)

15