Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 3. szám - Szekér Endre: Levél Határ Győzőnek
Szekér Endre Levél Határ Győzőnek Végtelenség, Csend utca (A hallgatás tornyában, Weöres Sándor mellett) Kedves Győző bátyám! Sajnos kicsit körül kell írnom, hogy hol talál meg Téged a mennyei postás. Azt hiszem „A hallgatás tornyában" vagy, közel költő barátodhoz, Weöres Sándorhoz. Bár hála Istennek ismerem a régi címedet Londonban (Wimbledon, SW19 4LP Hongriuscule, 12 Edge Hill), ahol egyszer Feleségemmel, 1998. október 28-án meglátogattunk. A találkozás felejthetetlen pillanatait az Alomjáró emberiség című köteted dedikációja őrzi („Zsófikának és Bandinak első londoni összefutásunk emlékére - szeretettel jegyzi Határ Győző"). Könyveid dedikációja mindig fontos (pl. Üvegkoporsóé), de a számomra legfontosabbak az első találkozásunkkor, Budapesten, a Kossuth Klubban írt szavaid a Hajszálhíd Aurora (München, 1970) című ritka kötetedben: („Szekér Endrének, nagy irigységgel, hogy ennek a könyvritkaságnak birtokában van, nekem már a borítólapja sincs meg... Szívélyes köszöntéssel, 1989. november 9-én - Határ Győző.") Az évtizedek elfutottak melletted, s Te álltái változatlan erővel megkopaszodva a wimbledoni „elvarázsolt kastélyodban" - egy kis Magyarországot, szigetet alakítva ki - az angol nyelvtengerben. De a rettenetes kor, a szörnyű XX. század Téged is próbára tett, pl. részt vettél az 1944-es sátoraljaújhelyi börtönlázadásban, amikor regényedet elkobozták, és a nyilasok börtönre ítéltek. Te beszámoltál e nehéz évekről is, az „elvetemült rendszerekről", a szegedi Csillag börtönben töltött időszakról, „a börtönkazamaták világáról". Bevallom, hogy elfogultan szeretem (és sokszor idézem) a Felfolyamodvány című 1958-as versedet, melyben Gerő Ernőnek írsz, az „Eminenciás Szürkeségnek", aki „többnyelvű", „tökéletes spanyol létedre és anyanyelvi orosz tudásod mellett füled már alig billen a magyarra..." — Kedves Győző bácsi! Mit is üzenhetnék Neked a messzi Végtelenségbe, „A hallgatás tornyába"? Talán ezt a sok verses ajánlást, baráti kézszorítást érzékeltetve, hogy Te nemhiába ajánlottad egy-egy versed költő barátaidnak (Jean Rousselot-tól Nemes Nagy Ágnesig) - ők is őrzik műveid, idézik verssoraid: nem felejtenek. S ők is ezt üzenik - olvasóiddal együtt, hogy a magyar nyelvnek Hozzád hasonló mestere, művésze korunkban alig volt (Weöres Sándor mellett). A szavakat valamilyen különös módon illesztetted egymás mellé, formáltad át, meglepő - teljesen új hangalakokat és jelentést alakítva ki. S a mai új nemzedékek, a fiatalok is tanulhatnak műfajokon túllépő írói alkatodtól (a Bábel tornyától az Özön közönyig). Arany Jánosra, Vajtinára is hivatkozva, végtelenül nagy igényességre neveltél pl. A költészet kiskátéjában (pl. „Versíró-tudatodba idegen testekként moráliák, hitigazságok, ideológiai hordalékok úsznak be?! Vigyázz: ez biztos jele annak, hogy ihleted elhágy.") „Életsebeket" kapva, a „Mindenség mindegységére" figyelve, „mint elszegényedett uralkodó, aki a végsőkig ragaszkodik magánszínházához", a „létegészt" keresve mindig, „malaszttal és megnyugvással" küszködve - a fűzfaprófétákat visszautasítva -, „mi szél110
