Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Ib, Michael - Bogdán Ágnes: Grill; René
Grill szerint a bárszéken bohóckodó emberek olyanok, mint az idióták, önfeledten hintáznak, fészkelődnek, ajkuk szétnyílik a bukósisak mögött. Grill soha nem látta magát kívülről, ahogy a számítógép képernyője előtt megfeledkezik térről és időről. Egy pohár vörösbort rendel. Nem engedi, hogy a pincér előadást tartson a csersavról és a talajviszonyokról, hanem egyből öntet magának az ajánlott nedűből. Ilyen helyen egy ital közel annyiba kerül, mint amennyiért bevásárolt. Kér egy pohár csapvizet, ami meglehetősen extravagánsnak tűnik. Miközben kortyolgatja a bort, átfésüli a termet, emberek és benyomások után kutat. Radarjai a nap éber órái felé fordulnak, mindent elraktároz a hátsó agyféltekébe, az összes szerkezetet és képet. A foszforeszkáló másodpercekben megvilágosodik egy-egy benyomás, mielőtt leülepedne. Két párt lát, az egyik beszélgetésbe merül az étel fölött, a másik hallgat. Van itt egy zajos társaság, a sarokban egy magányos alak újságjába temetkezik. Vendégek ülnek a pinceablakokhoz állított nyersre gyalult tölgyasztaloknál, tetejüket hatalmas csomók tarkítják, az éleket leszegték lakkozott lécekkel. A székek ócskák, szedett-vedettek. Ez a rész éles ellentétben áll a virtuális teremmel, és szemmel láthatóan növeli a hely báját. Belekortyol a borba, szájában alaposan megforgatja, hogy időt adjon az ízlelőbimbóknak, mielőtt leeresztené a torkán. Örömét leli a szőlőskertben, mely burjánzásnak indult a szájpadlásán, könnyű zamattal töltve meg a vákuumot. Az illat nyomán megelevenedik a pince boltozata. Éppen felemeli a fáklyát, hogy szemügyre vegye az asztalon táncoló árnyakat, amikor egy közeli hang megszólítja.- Szia, leülhetek? Grill bólint, térdét behúzva helyet ad maga mellett. René Sohasem felejtem el az első találkozásunkat. A bárszékén ringott, mint valami virág, beletemetkezve egy pohár - azt hiszem - burgundiba. A bor álmosan himbálózott, szélei kékesen ütődtek a pohár falához. Részegnek látszott, ahogy elmerült ebben a mozgásban. Összerezzent, amikor megszólítottam. Szempillája megrebbent, tekintete egy távoli, idegen világ mélyéről tért vissza hozzám, szemlátomást fényéveket utazott. Landoláskor sarka megcsikordult a lábtartón, amely gyűrűként ölelte a bárszéket. Edzőcipőjét lefelé fordította, kiegyenlítendő a gravitációs hatást, aztán rám nézett. A tenger mélyéről bukkantak fel szemei, a pupillákat hullámzó vonalkák tarkították, amihez foghatót eddig csak a tintahalaknál láttam. Sokáig fókuszált, közben mintha többször is átszíneződött volna a szeme, aztán térdét behajlítva helyet adott maga mellett az asztalnál. Leültem, egyik lábam felraktam a lábtartóra, a másikat lefelé lógattam, hogy felé fordulhassak. Beletúrtam a hajamba, kissé megbolygattam a tincseket, majd szemöldököm kérdőn felvonva megragadtam az üveget, amit a csapos elém rakott a pultra. Csak akkor töltöttem, amikor szeme huncutul megcsillant. Szóhoz sem engedve a pincért, aki amúgy is belefáradt már, hogy mindig tiszta poharat tegyen elém, megvettem az egész üveget. Koccintáskor tekintetünk összeforrt. Mosolyogva bólogattunk egymásra, mint két csillogó Bitterekbe bújt artista, mielőtt nekivág a kötélhágcsónak. A tűzgyíkra emlékeztetett. Tetszett, amit láttam, amikor egymás szemébe néztünk. Csodálkozás, kíváncsiság, hullámzó benső. Amikor meghallottam a nevét, kitört belőlem 19
