Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Hultberg, Peer - Szappanos Gábor - Petrikovics Edit: Szó szerint; Rekviem; XI
Nem tűnik olybá, hogy szinte arcul csapják azokat, akik belső emigrációba kényszerültek, akik súlyosan megtapasztalják e dolog halálos jellegét, amikor ennek a jelenségnek józan szociológiai, hűvösen irodalomtudományos nevet adnak, s így hitetik el, hogy szobatiszta fogalom, és hogy szenvedély és szenvedés nélkül, tárgyilagosan lehet szemlélni? De te vajon te magad külső emigrációba mentél? Tudom, fájdalmas számodra, hogy így, kerek perec teszem föl ezt a kérdést, de nincs más választásom, kénytelen vagyok megkérdezni: „Te magad külső emigrációba mentél?" Egy közhellyel válaszolsz, amely ellentétet hordoz: „Nem emigráns vagyok - mondod -, hanem az örök vándor." De mit is jelent az, hogy te, az örök zsidó úgy tekinted, hogy mindörökre ki vagy zárva a Jeruzsálemedből, hisz te magad vagy ez a Jeruzsálem, ilyen egyszerű, te magad találtad ki - vándor vagy emigráns, mindegy, örökre ki vagy zárva; és nem oszt, nem szoroz, hogy szőrszálhasogató módon megkísérelsz különbséget tenni a kettő között. Mert remélhetőleg nem csupán egy közhelyet böktél ki ezzel „az örök vándor"-ral, hogy megkerülhesd a számodra oly végzetszerű, sőt egyenesen patetikus „emigráns író" kifejezést. De a kérdés valójában egészen más - nevezetesen, hogy tudtál-e dolgozni, vagy sem; mert ahol dolgozol, ott nem tekinted magad emigránsnak; és ha íróasztalod fiókjai történetesen üresnek találtatnak, ha egyszer kinyitják őket, nem az lesz az oka, hogy külső vagy belső emigrációba mentél - egyszerűen amiatt lesz, hogy minden, ami bennük volt, már megjelent nyomtatásban; de hogy otthontalan vagy, az egész más dolog. Szappanos Gábor fordítása Rekviem részletek 245 Anyám barátjának hívta (tízévesen), ha arra kérték, hogy valahogy megnevezze, nem Martin volt, hanem 'anyám barátja', és ha valaki megkérdezte, akkor csak azt felelhette, hogy 'anyám barátja', és nem nevezhette 'orrhangú seggfejnek', de akkoriban tízéves volt és kijavította magát (most tizenhat éves, és még mindig kijavítja magát, de még mindig csak részben), és az anyja láthatta volna, hová fajulhat, mondhatta volna, hogy, 'majd meglátod, mit mondtam, majd meglátod', de nem kellene belerúgni egy férfiba, akit az ember maga küldött padlóra, és még kevésbé egy nőbe, különösen, ha ez a nő az ember saját anyja, és nem sajnálta az anyjától, anyám barátja, 'anyám barátja', mintha a most és mindörökké ugyanolyan sok lenne, mint az örökkévalóság és az idő, amit az 'apámmal' töltött, de nem lett az, mert 'anyám barátja' miatt lelépett, méghozzá nagyon gyorsan, miután rájött, ki is az az 'anyám fia' (bár anyám fia is csak tízéves volt akkoriban), és sikolya tompán elhalt az uborkák felett, minden eltompult, az élet is, és az orrhang eltompította egész létezését, nemcsak az anyjáét, hanem az anyja fiáét is, 'anyám fiának' akkoriban két férfi volt az életében, éppúgy, mint az 'anyáméban', mégpedig az 'apám' és az 'anyám barátja', egyenlőek voltak, általa váltak egyenjogúvá, és ő megtette, látta, hogy anyja meghatódik (bár próbálta elrejteni), amikor elment, mert ő volt az, aki megmutatta és 11
