Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Técsy Edit: Mind a ketten (Hernádi Mária: Egy találkozás története)
Mind a ketten Hernádi Mária: Egy találkozás története Hernádi Mária tanulmánya nem azért lebilincselő, mert gyökeresen megváltoztatja a Nemes Nagy Ágnes lírájáról alkotott képet. Mint ahogyan bevezetőjében írja, sokan írtak már a költőről, számtalan módon értékelték líráját, s az esetek többségében mégsem jutottak hozzá közelebb. A tanulmány első része szintén ezt a veszélyt rejti magában: miközben ismerteti a befogadástörténetet, majd felvázolja az általa javasolt értelmezés fő vonalait, nagy kockázatot vállal, Íriszen a tanulmány ezen a ponton majdnem iskolás szakirodalom-felmondássá válik. Nem a korábbi értelmezések rövid ismertetése, hanem a javasolt új szempont felvezetésének módja visz majdnem idáig. Mintha a szerző tartana attól, hogy láthatóvá válik saját szövegében, még olyankor is már megjelent kritikákból, tanulmányokból idéz, mikor maximálisan elegendő lenne akár a buberi szöveg idézése, akár annak rövid összefoglalása. Hernádi Mária Martin Buber Én és te című művével olvassa együtt Nemes Nagy Ágnes líráját, kibontva belőle egy találkozás történetét, végigkövetve a közeledés, kinyílás, távolodás, bezáródás aktusait. A könyv ennek megfelelően tagolódik a bevezetésen és az összegző befejezésen kívül három fő részre, melyek rendkívül világos logika szerint épülnek egymásra: A találkozás felé, Egy találkozás története, A találkozástól távolodva - így az életművet egyetlen történetként olvassa. A találkozás létrejöttének első állomása a határok körüljárása, szilárdságuk vagy épp oldhatóságuk felismerése - Hernádi Mária ezeket a motívumokat vizsgálja, szilárdságuk szerint csoportosítva őket. A zúzmara, dér, hó motívumát a mondhatatlan transzcendens világhoz rendeli, a függönyhöz hasonló takaró-motívumokat szintén olyan határként láttatja, melyek átlépése meghaladja az emberi erőt. A harmadik motívumcsoport a ködszerű jelenségeket öleli fel, amelyben már benne van a találkozás, a két határ összemosódásának lehetősége. A gondolatmenetet az idézett versek meggyőzően alátámasztják, bár talán nem elhanyagolható, hogy ezek a motívumok együtt is előfordulnak pl. a Fák című versben (Hernádi Mária is több helyen idézi). Tehát ha elfogadjuk Hernádi Mária javaslatát a motívumok értelmezésére vonatkozóan, akkor az első lépés újra összekapcsolni őket, hiszen a lélegzés, a teremtés aktusában együtt jelenik meg mindez, s a szerző által is hangsúlyozott legfontosabb kérdéshez jutunk: lehetséges-e a transzcendencia érintése? Martin Buber esszéje két lehetséges viszonyulást nevez meg: az Én-Az és az Én-Te viszonyt. Az lehet a világban minden, amit megismerni, birtokolni, leírni vagy definiálni akarunk, Te, ami felé teljes lényével fordul az ember, s így szólítja meg, lép vele viszonyba a jelenlétben. A buberi esszé középpontjában az ember és Isten viszonya áll, de valójában magába foglal minden lehetséges kapcsolatot. Hernádi Mária rendkívül termékenyen viszi át mindezt az ember-ember, ember-természet, ember-tárgyi világ viszonyára, mindben meglátva a Te-vé válás lehetőségét. Az életművet így olvasva egy ciklikus történetet láttat, melynek első stációjában az Én alapvető élménye a hiány, s az űr betöltésére irányuló cselekvések sorozatának elbeszélése történik. Ezek azonban nem hozzák meg soha a várt eredményt, mivel a határok itt még inkább csak a test határait jelölik, az átlépésre való törekvés pedig gyakran erőszakos, középpontban az Én szükségletei állnak, s ez valójában megakadályozza a viszony létrejöttét. A második állomása a történetnek, mikor az Én felismeri, hogy a viszony létrejötte soha nem általa de nem is nélküle történik, a keresés, az értelemmel való közelítés a világhoz önmagában elégtelennek bizonyul, a találkozás feltétele a kegyelem, a teljes nyitottság, oda- fordulás állapota. Hernádi Mária elsősorban motívumokat vizsgáló tanulmánya ehhez a szakaszhoz a szembeforduló arcokat, érintkező kezeket rendeli, amelyek egymás tükörképeinek is láthatók. A későbbiekben ezt gondolja tovább az iker-motívum segítségével, amely egyszerre hordozza az azonosság és a különbözőség tudatát, s így a találkozás-történetben rendkívül érdekes helyzetet foglal el. Hernádi Mária rámutat ennek a fontosságára, két példát említve: az egyikben (Elégia egy fogolyról) egy régi barátnő, 107
