Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Szigeti Kovács Viktor: Ariadné fonala, avagy a fordítás elmélete (Márton László: Minerva búvóhelye)
letes történeti elbeszélés játssza a főszerepet. Batsányi életéből megismerhetünk ugyan epizódokat, de mégis az életrajz szempontjából a marginálisabb és/vagy fiktív elemek kerülnek a történet fókuszába. Kivételt képez ez alól Batsányi életét kerékbetörő második letartóztatása, melyre köztudottan azért került sor, mert lefordította Napóleon magyarokhoz címzett levelét franciáról magyar nyelvre. A vád és a büntetés jogosságát több helyütt is vitatja a szerző, mégpedig úgy, hogy a fordítás elméleti kérdéseit hívja segítségül. „Tehát a proklamációt a fordító nem franciából ültette át magyarra, hanem »fordítva«, magyarról franciára. Először megírta magyarul, majd elkészítette a francia változatot, ezt átadta Napóleonnak, végül Napóleon esetleges javításait vagy kiegészítéseit visszafordította magyarra. Egyszóval, a schönbrunni proklamáció szerzője és fordítója valószínűleg ugyanaz a személy. Ha pedig ez a személy az osztrák császár alattvalója, akkor felségsértést követett el." (98-99.) A szerzőség kérdése kapcsán Márton József tanár neve is felmerül: „Lám csak, Márton József tanár is itt lakott Bécsben a megszállás alatt, látástól vakulásig francia hirdetményeket fordított németre és magyarra, utóbb mégsem történt bántódása." (97.) Azáltal, hogy a narrátor a valóságban élő szerző családnevét is bevonja a vitába, kettős játékba kezd, egyrészt tulajdonnevével azt hangsúlyozza, hogy a regény írásával fordítást követ el ő is, másrészt pedig megkérdőjelezi a történeti hitelességet, a regény folyamán ugyanis végig nem derül ki bizonyosan, hogy Márton vagy Johann B. fordította-e le a napóleoni proklamációt. A fordítással való játék a regény központi eseményén kívül számtalan helyen felbukkan, és az egymásra rakódó-tükröződő motívumok segítségével együtt hozzák létre a történet bonyolult, valójában kibogozhatatlan szövedékét. A fordítás gyakran félreértések forrásaként szerepel, a regény szereplői nyelvi korlátok miatt nem tudnak normálisan kommunikálni egymással, és a rosszul értelmezett sza- vak-mondatok a történetet is az „eredetitől" eltérő irányba kanyarítják. „Vagy talán azt álmodta, hogy eltévedt, és haza szeretett volna találni: haza, haza. Hafner azonban úgy értette, németül, ezt a szót, hogy hasse, ez pedig csakugyan, »gyűlölök«, azt jelenti." (165.) vagy: „Úgy hívják az illetőt, hogy Böjt, ami egy magyar szó, és állítólag azt jelenti, hogy koplalás." (215.) Ha a fordítás szó jelentését tágan értelmezzük, akkor másik nagy tematikai egységként ide sorolható a képzőművészeti alkotások verbalizálása is. A történetben fontos szereppel bíró rézkarcok ugyanis gyakran megelevenednek, vagy legalábbis a szereplők elevennek vélik látni őket. így a tárgy és az őt szemlélő szubjektum között egy nyelvi viszony jön létre, azaz a néma objektumot nyelvi képződménnyé fordítják le a regény figurái. Minerva isten motívuma itt is fontos szerepet játszik, mivel többek között a képzőművészetek isteneként is szerepel a mitológiában, így értelmezhetjük úgy a jelenetet, mint a 19. században bolyongó (a műalkotásokban elrejtőző) istenség és az ember párbeszédét. „Ez nem akármilyen képmás — mondta erre Beöthy -, ez valójában ő maga." (221.) Az idézetben olvasható eredetiség problémája, mindvégig meghatározó motívuma a regénynek. A másolatok kapcsán Johann B. egy helyütt azt mondja barátjának, Hafnernek, hogy a jó másolás megszünteti az eredetit, amit akár úgy is „fordíthatunk", hogy a Batsányi János életét feldolgozó regény megszünteti a valóságos személy történetét. A narrátor innentől fogva szabadon „garázdálkodhat" Batsányi János életrajzában, nem kötelező neki a történeti hűségre törekednie. Ugyanakkor a Minerva búvóhelye egy regényelméleti ponton lényegesen elmozdul a Testvériség köteteinek szabadabb regényfelfogásától. Míg a Károlyi család történetét feldolgozó trilógiát lépten-nyomon átszövi a fikció, és Menander regényéből a fiktív figurák szabadon sétálgatnak a szerző által ábrázolt valóságban, addig itt a következőket olvashatjuk: „Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra. Olyan eseményhez kalauzoltuk az olvasót - már megint! -, melynek csodás jellege semmiképpen sem 94
