Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Kéri Laura - Ittzés Mihály: Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában (Két beszélgetés Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal, a Kodály Intézet igazgatójával)
Kéri Laura-Ittzés Mihály Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában Két beszélgetés Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal, a Kodály Intézet igazgatójával I. Erdei Péter azok közé tartozik, akiket a Kodály Zoltán koncepciója nyomán kialakult és megerősödő magyar zenei nevelés iránti nemzetközi érdeklődésnek szinte az első hulláma, már igen fiatalon, külföldre vetett. Az Egyesült Államokban szerzett többéves tapasztalattal gazdagodva tért haza 1972-ben, hogy előbb szülővárosában, Debrecenben, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskolán is oktasson. 1974-től Kecskeméten a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója lett. Első beszélgetésünkben elsősorban pedagógiai oktató- és szervezőmunkájáról érdeklődtünk.- 1968-ban a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető szakán végzős hallgató. Mikor és hogyan merült fól egy amerikai meghívás lehetősége?- Annak a története a diplomakoncertemhez nyúlik vissza, amely 1968 februárjában volt. Én Debrecenből hoztam a Kodály-szeretetet magammal. A Kodály Kórus, s persze anyám révén is, aki énektanár volt. Szenzációs tanár volt és nagyszerű kórusvezető. Nagyon szerette a Kodály-gyerekkarokat, és tanította is őket. Amikor otthon készült a próbákra, én mint kiskölyök, mindig hallottam, hogy énekelte, zongorázta a darabokat, így aztán serdülőkoromra már jól ismertem őket. Amikor eljött a diplomakoncert ideje, akkor úgy gondoltam, hogy ezt az elkötelezettséget semmi nem bizonyítaná jobban, mint hogy a diplomaműsoromba feltétlenül felveszek egy Kodály-művet. Ez a mű a Jézus és a kufárok volt. Abban az időben ez elég nagy dolog volt, mert ritkán szólalhatott meg ez a mű, vagy bármely egyházi mű. Kodály még annyira élő közelségben volt, hiszen kevesebb, mint egy év telt el csak a halála óta. Igen nagy tiszteletben állt ő a zeneakadémisták körében. Még ehhez annyit el kell, hogy mondjak, hogy volt egy olyan tanszéki rendezvény - azt hiszem, harmadéves voltam akkor -, amikor Kodály is eljött a hangversenyre. A hangverseny végén Szőnyi tanárnőt megkérte, hogy válasszon ki hat-nyolc diákot, akiknek ő lapról olvasási feladatot adna. Én is belekerültem ebbe a kiválasztott társaságba. Akkor Kodály a zsebéből kis cetliket húzott elő, amelyekre kézírással kétszólamú énekelnivalók voltak felírva. Ezeket ott, az ő jelenlétében, egy picit át kellett nézni, majd el kellett énekelni. Mint később kiderült, ez volt a 22 kétszólamú énekgyakorlatnak a nem hivatalos főpróbája. Minden tényező arra vezetett tehát, hogy Kodály-művel fogok diplomázni. Egy amerikai tanárnő, Denise Bacon, aki a zeneakadémiai óráinkat látogatta, eljött a diplomakon78
