Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai

dott beszédében Kodály „barátjának" nevezi a költőt, nevét azonban hiába keressük az 1971-ben kiadott háromkötetes A magyar irodalom történetében.) A szövegben az „őrült rém" kifejezés egyértelműen Hitlerre és rendszerére utal. A sötét gyászének biztatóan, a jövőbe vetett remény hangján csendül ki: „Dalnok jő, dalnok mégy, de örök a nóta."

A „fordulat éve" utáni egyre sötétebb időkben az alkotóktól megkívánta a kultúrpolitika, hogy a fennálló politikai irányvonalnak megfelelő műveket alkossanak. Eleget tett-e Kodály ezeknek a követelményeknek, írt-e „vonalas" műveket? (Ezt a szót a fiatalabb generációk tagjai valószínűleg már nem is ismerik, szerencséjükre.) Vajon ebbe a „vonalba" illeszkedik-e a klasszikus forradalmi dal, a Marseillaise többféle változatban is megkomponált feldolgozása, A szabadság himnusza? Szövegét Jankovich Ferenc fordításában használta fel Kodály, s a lelkesítő szöveg egyforma érvénnyel szólt keletkezése idején, 1792-ben éppúgy, mint az 1848-as magyar forradalom századik évfordulóján. Vagy az ugyanabban az évben, ugyanennek a költőnek a versére komponált Jelige. „Tettre magyar nép!" [...] „Dalra magyar nép!" - hirdeti ez a szintén háromféle változatban megírt „mozgalmi" dalocska, sokkal tágabb horizontú mondanivalóval, minthogy azzal csupán a napi politika igényeit szolgálták volna ki szerzői. Hasonló ehhez az 1962-ben keletkezett Az éneklő ifjúsághoz fiú-vegyeskarra. Ennek szövegét dr. Vargha Károly pécsi főiskolai tanár készítette, aki sok kórusműhöz írt verset, illetve fordítást. („Ifjúság! Tettekre hív a hangok árja, / Szívedet ének zengve gyújtsa lángra!. ..") Ajánlása „Agócsy Lászlónak, a pécsi éneklő ifjúság vezérének" szól.

És a két „békedal"? Az egyikhez, 1952-ben, Weöres Sándor írt verset, refrénje: „A virág, a gyümölcs békét vár." Van ebben egyetlen szó az akkoriban divatos „békeharcról", a hidegháborús időkben két ellenséges „táborra" szakadt világról? A Virág Benedek versére komponált Békesség-óhajtás pedig éppen az alcímében szereplő 1801 esztendő említése által ad a műnek nagyobb távlatot, kifejezve az emberiségben minden korokban élő vágyakozást a békés, nyugodt élet iránt. A megzenésítés prozódiai megoldásai visszautalnak Kodály korábbi időmértékes versfeldolgozásaira, ugyanakkor a zenei anyag amazokénál egyszerűbb faktúrája, homofon szerkesztésmódja révén tömegéneklésre alkalmasabb. Ennek ellenére soha nem vált „tömegdallá", manapság sem tartozik a gyakran felhangzó Kodály-kórusok közé.

Ahogyan a háború alatt a magyarság sorskérdései foglalkoztatták Kodályt, úgy ezekben a súlyos években is a túlélés, a kibontakozás lehetőségei szólaltak meg műveiben. Legnagyobb, a szó legszorosabb értelmében forradalmi tett volt 1954-ben a Zrínyi szózata megkomponálása, Zrínyi Miklós Török Afium ellen való orvosság című, korszakos jelentőségű írásművének részleteire. (A keletkezés előzményeivel ugyanebben a számban Albert Gábor visszaemlékező írása foglalkozik részletesen.) Kodály így vallott erről: „...megragadott, milyen hatásos, müyen élő ma is Zrínyi költészete. Akkor rögtön azt gondoltam, hogy mindezt zenei formába lehetne önteni - így még élőbb, még hatásosabb volna." Visszatér ebben a műben, még nagyobb drámai erővel a jelennek az a tragikus képe és azok az intelmek, melyek a Balassi Bálint elfelejtett énekeben és más, vele egykorú művekben megfogalmazódtak. „Látok égy rettenetes sárkányt, mély méreggel, dühösséggel teli, elragadja s ölében viseli a magyar koronát. Én, csaknem mint égy néma félkiáltok, ha kiáltásommal elűzhetném ezt a dühös sárkányt, kiáltván: Né bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet! Annyira jutott-é ügyed, hogy s énki né is kiáltson fél utolsó veszedelmedén.— mondja ki nemzete sorsa fölötti fájdalmát a költő szavaival Kodály. Az okok, a felelősség felvetése után a kiút, a megoldás lehetőségét is olvasói-hallgatói elé tárja: „Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más réndét dolgainknak, / Égy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!" A drámai kontrasztokban felépített gondolatsorok után - melyek között ismét felvetődik a kivándorlás gondolata s annak elutasítása (itt a Szózatot, Vörösmarty szavait és Egressy Béni dallamát idézi, mintegy szándékos anakronizmusként: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely") - végül a

27