Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)
meg repülőtér. Úgyhogy viszik magukkal a tartalékot. De vidáman bagóztunk a kerozin tetején, és közben találgattuk, hogy mi az ottan, mi lehet benne? De megúsztuk a bagózást is, a kényszerleszállást is. Kikászálódtunk, kipakolták a pilóták a helikopterről a rádiót, összedrótozták az akkumulátorral. Beszélgetés, hogy megvagyunk, megvagyunk, aztán jöttek értünk. így ment ez. A hírhiánynak köszönhetően én Kárpátaljától, vagy mondjuk úgy, hogy innen a határszéltől a Csendes-óceánig jól bejártam azt a kis félvilágnyi birodalmat. Karcsival csak összenéztünk, s már tudtuk is, a szibériai utakat úgy kell kitalálni, hogy Irkutszk mindenféleképpen essen az útvonalba, mert akkor Vologya legalább haza tud menni egy napra, és meglátogatja a családját. Akkor épült a BAM, Bajkalo-amurszkaja Magisztral, a Bajkál-Amúr vasúti fővonal, volt egy mellékága a kínai határ felé, Tinda. Oda is elmentünk. Nagyon elegánsan utaztunk, egy külön szerelvénnyel ment a tudósítócsoport. Tárgyalóterem volt a vonaton, és kellemes fülkés szobákban tudtunk aludni a vasútvonalon, amelyet Jevgenyij Popov Brezhnev's wake, avagy: Várd ki csak a végét! című novellája szerint „örökre felépítetlenül nyelt el a múlt az »egyetlen országban« felépítendő kommunizmus örökre megvalósulatlan vágyálmával együtt". Egyszer csak hallom, hogy kopognak a fejem fölött: bam-bam-bam! Mi a fene van itt?! Hát bekötötték a telefont! És Tindából felhívtam Moszkvában lévő feleségemet: „Csókollak, hogy vagy?" De a legnagyobb élményem a Spitzbergákon volt, ahol éjjel-nappal sütött a nap. Egy 1920-as párizsi szerződés értelmében minden államnak, aki azt a szerződést aláírta, joga volt a jégszigeteken természeti kincseket kitermelni és bányászatilag ott megjelenni. Mi is mehetnénk, Magyarország is aláírta azt a szerződést. A lőfegyver tilos, meg minden olyan robbanóeszköz, ami nem a bányászathoz kell. A fehér éjszakák annyira fehérek voltak, hogy éjjel-nappal sütött a nap. A szovjetek építettek ott egy Piramid nevű várost, egy piramis alakú hegy tövében, ahol a világ egyetlen olyan szénbányája működött, amibe nem lefelé, hanem felfelé kellett menni. Egy olyan liftet kellett nekik csinálniuk, ami felfelé megy a hegyoldalon, mert a hegy közepében volt a bánya. De nagyon rossz minőségű szenet termeltek. Murmanszkba szállították a kitermelt szenet. Teljesen ráfizetéses volt, alig volt fűtőértéke.- Miért érte meg nekik?- Stratégiailag. Horváth Péterrel voltam ott, megérkeztünk, elszállásoltak bennünket, rendbe is rakodtuk magunkat úgy-ahogy, aztán lefeküdtünk aludni. A házakat oszlopokra tették, négy-öt autó elfért volna alattuk, gondoltam, hogy garázs. De összesen volt egy autó, egy VAZ-Barkas, annak nem kellett garázs. Aztán felhomályosítottak, hogy ez úgy működik, hogy azért kell oszlopokra tenni a házakat, különösen a betonházakat, mert alattuk jég van, hetven méter mély jég, és arra vannak alapozva. Ha a házat ráépíted a jégszintre, akkor a házból származó hő felolvasztja a jeget, és a jég ha elolvad, összedől a ház. Ezért kell szellőzőnyílást hagyni, úgy építve a házat, hogy vidáman átfújjon alattuk a szél. A lakásaikra meg az volt a jellemző, hogy nagyobb volt az előszoba, mint a lakás.-Miért?- Mert ha megérkeztél, és levetted magadról a kabátot, nem tudtad felakasztani. Azt le kellett állítanod. Hogyha nincs elég előtér, akkor nincs elég hely az állva várakozó kabátoknak. Mielőtt lefeküdtünk aludni, megbeszéltük, hogy tíz órakor találkozás a főtéren. A főtér egy kis zuzmós akármi volt, Lenin-szoborral, mindennel. Ugye, ez norvég felségterület, Svalbard-szigetek. A Spitzbergák a szigetcsoport korábbi német elnevezése. Rengeteg norvég turista jár arra. Az tartja fenn a Spitzbergákat! Nem a szénbányászat. A norvég turisták mindig tettek egy sapkát Lenin fejére, egy kötött sapkát. Ott állt Lenin norvég kötött sapkában a Spitzbergákon. Egy orosz csávónak meg az volt a dolga, hogy mindig leszedje róla. De másnap újra sapkát húztak Leninre. Szegény meg ne fázzon. A csávónak meg már egy láda norvég sapkája volt. Hogy visszatérjek a tíz órai találkozóra, 75
