Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Erős Ferenc: Önéletrajz, napló, levelezés: analitikusok és páciensek önvallomásai

(kortörténet), másrészt azok jelentőségét értelmezi (kezeléstörténet). „Kis fekete macska. Visszaemlékezés kisebb szadizmusokra. Egyszer nagyon megrendültem, amikor Gizella nővéremet fejbe dobtam egy almával, amitől megdagadt a szeme, én meg azt hittem, megvakítottam. 6-8 évvel ezelőtt volt egy fehér kutyám, amellyel hasonlóan játszottam; azzal szekáltam, hogy hosszasan ugrattam a kesztyű után. Egyszer rémülten vettem észre, hogy a kínzásán túl jól szórakozom. Nagyon szeretem a kutyákat - a macskáktól kicsit félek (a női szexuális állattól?). Fiatal medikusként megvizsgáltam a bécsi háziasszonyom mopszliját. Az állatnak erekciója támadt, s a péniszét a kezemhez dörzsölte. »Elcsodálkoztam« szexuális agresszivitásának erején. (Némileg izgalmi állapotba is jöhettem, mert utána túlzott undorral vágtam a földhöz az állatot.) Az állat rémesen tudta csikorgatni a fogait. Erről jut eszembe, hogy egyszer azt álmodtam Elmáról, hogy dühöngő kutyaként széttépi a papírjaimat. Nem akarom elhinni (talán az ellenállások miatt?), hogy most Gizella asszonnyal ugyanolyan rosszul akarnék bánni, mint egykor Gizella nővéremmel, akivel hároméves koromban (talán még korábban) a szakácsnő elkapott bennünket, amint kölcsönösen tapogattuk egymást, és (bepanaszolt anyánknál?) a konyhakéssel fenyegetett meg (nyilvánvaló kasztrációs fenyegetés). Az Elma-történet idején azonban valóban nagyon rosszul bántam G. asszonnyal. Megindító ragaszkodása az állandóan lerázott, mégis mindig visszakéredzkedő macskáénak felelne meg. (Meg kell jegyeznem, hogy betegségem kialakulása óta ismét nagyon melegen vagyok képes érezni G. asszony iránt, így a vele szembeni agresszivitást az álomban és a neurózisban kell kiélnem.) G. asszonyt tehát azért gyűlölöm, mert G. nevű nővérem miatt kasztrációval fenyegettek meg. G. nővérem valóban nem rokonszenves nekem, bár anyám szerint gyermekként jól megvoltunk egymással. Egy évvel idősebb nálam, gyermekkorában (tizenkét évesen) hisztériás fájdalmai voltak, ezek miatt megvetettem. Most, hogy a férje tönkrement, otthon lakik anyánknál, s azzal keseríti meg anyám életét, hogy képtelen rossz helyzetével megbékélni. Kevesebb együttérzést tanúsítok iránta, mint amennyit a helyzet kívánna."57

De bármennyire személyesnek tűnik is Ferenczinek ez a „vallomása", igaza van a Freud-Ferenczi levelezésről szóló recenzió szerzőjének, Békés Verának abban, hogy a levelezés „hangneme - noha bizalmasnak (sőt némelykor igen bizalmasnak) mondható, mégsem igazán bensőséges. A levelekben az igazán személyes megnyilvánulások nagyon visszafogottak, mondhatni szemérmesek, beszédes hallgatásokkal, válasz nélkül hagyásokkal találkozunk - mindkét részről (...) Tudatosan és nem kis iróniával felvállalt szerepekkel találkozunk, ezért nem lehet és nem is szabad mindent a hétköznapi nyelv értelmében szó szerint venni. Megkockáztatható az a feltevés is, hogy a levelekben leírt személyes eseményeket is - a rá való reakcióikkal és a hozzájuk fűzött további kommentárokkal együtt — íróik paradigmatikus esetek és helyes kezelési módjuk leírására (is) szánták, vagyis, hogy azokra mint tudományos kutatómunkájuk szerves részére (is) tekintettek." 58

Ez természetesen így van, és éppen ez a feszültség a bizalmas és a hivatalos, az informális és formális, a privát és a nyilvánosan megmutatkozó identitás között az, ami a levelezés közös metanarratívumát megformált alkotássá emeli. Mindazonáltal van még egy főszereplője a levelezésnek, „szegény Konrád", ahogyan a Carl Spitteler svájci író Imago című regényéből átvett kifejezéssel Freud és Ferenczi a saját testüket nevezik.59 Ez a

571/2. köt. 3062. sz. levél.

58 Békés Vera: Tudásszociológiái olvasatban - Sigmund Freud és Ferenczi Sándor levelezése. BUKSZ, 2006/1. 3-11. old.

59 Spitteler hatásáról lásd Erős Ferenc: „Szegény Konrád". Test és imágó az irodalomban és a pszichoanalízisben. In: Pető Katalin (szerk.): Életciklusok. Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, Bp., 2005. 199-209. old.

40