Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Erős Ferenc: Önéletrajz, napló, levelezés: analitikusok és páciensek önvallomásai
ről.34 Sok más páciens-napló mellett ebbe a műfajba sorolhatjuk az olyan „talált szövegeket" is, mint Juhász Gyula Pato-logika, vagy József Attila Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben 35 című írását is. A publikált műveken - közöttük az esettanulmányokon, valódi vagy fiktív önéletrajzokon és önéletrajzi töredékeken, naplókon - kívül a pszichoanalitikus mozgalom történetének és egyes szereplői élettörténetének fő forrását a pszichoanalitikusok fennmaradt személyes levelezései képezik. „Ne felejtsük el, hogy a psza.-mozgalom mint olyan: fikció. Nem fiktívek ellenben azok az emberek, akik egy mozgalomban részt vesznek, és azokat, akik most a psza.-ban mozgalomcsinálással vannak elfoglalva, őszintén szólva, nem sokra tartom"36 - írta egyik levelében Freudnak Otto Rank. Freud hosszú élete során több mint húszezer levelet írt, családtagjainak, kor- és pályatársainak, kollégáinak. Freud kiterjedt levelezésének jelentős részét publikálták már, így a menyasszonyával, Martha Bernaysszal,37 ifjúkori barátjával, Eduard Silbersteinnel, majd az Alomfejtés születésében jelentős szerepet játszó Wilhelm Fliesszel,38 leányával, Anna Freuddal39, továbbá későbbi analitikus kollégáival folytatott levelezése (Jung,40 Ferenczi, Karl Abraham,41 Max Eitingon,42 Ernest Jones,43 Lou Andreas-Salome,44 Oskar Pfister,45 Ludwig Binswanger46 stb.), továbbá más híres kortársakkal (a többi közt Rainer Maria Rilkével, Thomas Marínnal, Einsteinnel, Romain Rolland-nal, Arnold és Stefan Zweiggel) váltott más levelei.47 De a pszichoanalitikus kollégák nemcsak Freuddal, hanem egymással is leveleztek. Nyomtatásban is megjelent például Groddeck és Ferenczi levelezése,48 Emest Jones és Ferenczi levelezésének kiadása pedig előkészületben van. 33 Szergej Pankejev: Emlékeim Sigmund Freudról. Thalassa 2006/1. sz. 5-22. old. 34 H. D. [Hilda Doolittle]: Tisztelgés Freud előtt. Thalassa 2006/1. sz. 63-74. old. 35 A két dokumentummal kapcsolatban lásd: Hárs György Péter-Komálovics Zoltán: A tárgyvesztés nyelve: az irodalom margóján. Thalassa 2005/2-3. sz. 63-80. old. 36 A levelet a Freud-Ferenczi levelezés egyik lábjegyzetében idézik (III/l. köt. 242. old. 1. lábjegyzet). Sigmund Sigmund Freud-Ferenczi Sándor. Levelezés. 1/1. - II/2. kötet. Szerkesztette: Eva Brabant, Ernst Falzeder, Patrizia Giampieri-Deutsch, Haynal André tudományos irányításával. A magyar kiadást sajtó alá rendezte és szerkesztette Erős Ferenc és Kovács Anna. Thalassa Alapítvány - Pólya Kiadó, Bp., 2000-2005. 37 Sigmund Freud: Brautbriefe: Briefe an Martha Bernays aus d. ]ahren 1882-1886. Fischer Verlag. Frankfurt am Main, 1988. 38 Sigmund Freud, Briefe an Wilhelm Fließ 1887-1904. Ungekürzte Ausgabe. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1986. 39 Sigmund Freud, Anna Freud: Briefwechsel. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 2006. 40 Sigmund Freud, Carl Gustav Jung: Briefwechsel. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1974. 41 The Complete Correspondence of Sigmund Freud and Karl Abraham. 1907-1925. Kamac Books, London, 2002. 42 Sigmund Freud-Max Eitingon, Briefwechsel 1906-1939. Edition diskord Verlag, Tübingen, 2004. 43 Emest Jones, Sigmund Freud: Briefwechsel 1908-1939. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 2003. 44 Sigmund Freud und Lou Andreas-Salomé: Briefwechsel. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1980. 45 Sigmund Freud und Oskar Pfister. Briefe 1909-1939. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1980. 46 Sigmund Freud—Ludwig Binswanger: Briefwechsel 1908-1938. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1992. 47 Sigmund Freud, Briefe 1873-1939. Fischer Verlag, Frankfurt am Main, 1980. 48 Sándor Ferenczi, Georg Groddeck: Briefwechsel. Stroemfeld Verlag, Frankfurt ami Main, Basel, 2006. 37