Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Erős Ferenc: Önéletrajz, napló, levelezés: analitikusok és páciensek önvallomásai
Erős Ferenc Önéletrajz, napló, levelezés: analitikusok és páciensek önvallomásai A pszichoanalízis célja Freud alapvető munkái szerint az, hogy a kora gyermekkori lelki élet elfojtott emlékeit felszínre hozza. Az elfojtás megszüntetése a személy saját élettörténetének autentikus megismeréséhez és birtokbavételéhez vezet, ily módon adva koherens értelmet az életrajz korábban töredékes, hiányos szövetének. Freud „archeológiái" módszere nem az élettörténet fakticitásának rekonstruálására törekedett, hanem a pszichikus realitás feltárására, annak megmutatására, hogy a gyermek az objektíve adott helyzeteket és eseményeket miként észlelte, miként élte át és hogyan dolgozta fel őket. A terápia során feltárt élettörténetek főként esettanulmányokként kerültek rögzítésre; ezek azonban természetesen nem tekinthetők valódi életrajznak, amelynek célja - csakúgy, mint az önéletírásnak, Philippe Lejeune szavaival - „nem egyszerűen a valószerűség, hanem a való hasonlítás, nem a 'valóság effektus', hanem a valóság képe".1 Nem tekinthetők szőkébb értelemben vett tudományos vagy történeti diskurzusoknak sem, inkább a fikciós műfajokhoz állnak közelebb. Ezt Freud maga is megfogalmazta, már az 1895-ben Josef Breuerral közösen publikált Tanulmányok a hisztériáról című munka egyik - Freud által írott - esettanulmányához fűzött megjegyzésében: „Nem voltam mindig pszichoterapeuta, hanem helyi diagnózisok és elektroprognosztika közepette nevelkedtem, mint más neuropatológusok, és még nekem is furcsa, hogy az általam leírt kortörténetek úgy olvashatók, akár egy novella, és úgyszólván nélkülözik a tudományosság komoly jellegét. Azzal kell vigasztalnom magam, hogy ezért nyilvánvalóan inkább tehető felelőssé a tárgy természete, semmint az én személyes elfogultságom. A helyi diagnosztika és az elektromos hatás kiváltotta reakciók a hisztéria tanulmányozásában éppenséggel nem célravezetők, míg a lelki folyamatok részletes bemutatása, ahogy az íróktól megszoktuk, megengedi, hogy néhány kevésbé szokásos pszichológiai módszer alkalmazásával mégis valamiféle betekintést nyerjek a hisztéria lefolyásába. Az efféle kortörténeteknek olyan elbírálás alá kell esniük, mint a pszichiátriaiaknak, azonban van egy előnyük ez utóbbiakkal szemben: nevezetesen, felszínre kerülhet a kortörténet és a betegség tünetei közötti belső kapcsolat, melyet más pszichózisok biográfiaiban hiába keresünk."1 2 Azt is mondhatnánk talán, hogy Freud új műfajt alkotott, a történeti esettanulmányét, amelynek narratív struktúrája kettős alapon nyugszik.3 Egyrészt a kortörténeten, amely a beteg elmondásán alapul, másrészt a kezeléstörténeten, ama folyamat leírásán, 1 Philippe Lejeune: Önéletrajz, élettörténet, napló. Válogatott tanulmányok. L'Harmattan, Bp., 2003.37. old. 2 Josef Breuer-Sigmund Freud: Tanulmányok a hisztériáról [részlet]. In: Sigmund Freud. Válogatás az életműből. Európa, Bp. 2003. 95-96. old. 3 Lásd erről: Mamo Dávid: A pszichoanalitikus narratíva. Thalassa, 2001/2-3. sz. 3-54. old. 32
