Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Lengyel András: „…a vulkánló Európa hátán” (Németh Andor, a berlini tudósító)
Ami nagy valószínűséggel állítható: e Benn-cikk megszületésére, s a benne megfogalmazódó problematikára a berlini s tágabban: németországi élmények és tapasztalatok nélkül aligha kerülhetett volna sor. A nagy alternatíva ilyen élesen sem Bécsben, sem Budapesten ekkor még nem volt érzékelhető, „meghallható". S ebből a problémaérzékelésből, ebből a megnyíló nézőpontból nyer jelentőséget az Ernst Barlach című, 1923. júniusi „szinikritikája" is (BMU, 1923, 133. sz.), amelyben a régóta olvasott, de személyesen csak Berlinben megismert Emst Bloch egyik gondolatát aktualizálja. A probléma, amely foglalkoztatja, itt is az önkifejezés művészi lehetőségei körül forog: „A technikában való járatlanság - mondja ez a mély bölcselő [ti. Bloch] - épp úgy lehet áldása, mint átka a magát kifejezni akaró léleknek. Az élettel küszködő dilettáns - akinek ügyessége még a legközepesebb régi mesterek művésziességét sem éri utol - különös, ügyetlen, stílustalan, de annál kifejezőbb és szimbolikusabb alkotásokat hozhat ki magából - talán éppen azért, mert a művészi kifejező eszközök csínjával-bínjával bánni nem tud. Ez egészen magára van utalva és korunk rettenetes levegőjében a legfullasztóbb magányból merülnek fel a legmélyebb mondanivalók." Hogy ebből a gondolatmenetből mennyi a Bloch ötlete, s mi Németh személyes hozzájárulása, nem igazán érdekes. Az átvétel ténye, sőt lehetősége is, az aktualizálás is Némethet jellemzi, s ráutal arra az erőfeszítésre, ami őt mozgatta: az önkifejezésnek, az „igazi" én kifejezésben való megtalálásának egyszerre művészi és spirituális indítékú keresésére. Barlach, mondja Németh, önmagát is jellemezve, „abszolút hívő, de nem talál helyet a hitnek a világon. A jó, az abszolú- tum adva van valahol, egészen biztos, hogy meg van - mondja Barlach: de hol? Honnan vegyem, hol keressem azt, amiről tudom, hogy van? És hogy éljem ki azt, ami bennem is van, de nincs olyan tettem, szavam és mozdulatom ami ne annak ellenkezője lenne?" Ez az önmaga lehetőségeire való rákérdezés, amely majd Franz Kafka életművéhez is elvezeti, Némethnél a judaizmus ezoterikus hagyományának aktualizálásából származtatható, maga Bloch is csak ezt az inspirációt erősítette benne. Ám nem csak, sőt elsősorban nem is „zsidó" problémáról van itt szó: a modernitás emberének mélyebb és általánosabb érzületi antinómiája jelentkezik itt. S nagyot tévednénk, ha lebecsülnénk ennek a problémakörnek a történeti relevanciáját. Maga a kérdésföltevés is, majd a kérdésre adott ilyen vagy olyan válasz is messzemenő gyakorlati következményekkel jár, meghatározva ember s ember lehetséges viszonyát a mélyen válságos történeti időben. Az, ami az önkifejezés lehetőségét illetően itt megfogalmazódik, kétségkívül Németh Andor alapdilemmája: munkássága, egész életműve az erre adott „válaszok" alakulástörténetét rajzolja ki. S mind spirituális, mind művészeti applikációi jelentősek. Úgy látszik, valamiképpen az életmű egészét alakította, hogy Berlinben, egy speciálisan éles krízisszituációban e kérdéskör tudatosulhatott benne. 7 Külön hely illeti meg a berlini periódus egyik legizgalmasabb írását, amely datálása szerint 1923. június 12-én íródott, s a német „pénz értékének hirtelen és katasztrófaszerű lecsökkenése" váltotta ki. Ez A kétségbeesett Berlin című cikk (BMU, 1923, 136. sz.) terjedelmi kötöttségei ellenére meglehetősen összetett, több szólamban is megszólaló írás. A pénz értékhullámzásának leírása, amely a német történelem alakulása (és egyben: megértése) szempontjából aligha becsülhető túl, bármennyire érdekes is, csak az egyik, s nem is a legfontosabb szólama a három részre tagolt cikknek. A másik kettő, bár egymástól is különbözik, s csak alapjaiban függ össze a két rész, sokkal érdekesebb. Az első rész, bár szubjektivitása tagadhatatlan és elhúzásai is nyilvánvalóak, egy meglehetősen szuggesz76
