Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Fried István: Jókaival az abszurd határán (Történetek egy ócska kastélyban)

elbeszélő, hogy ő meg az orosz cár, a tiszttartót szaván fogja, olyan próba elé állítja, amely addigi önprezentációját fogja semmissé tenni. A vízkúrának alávetett Louis pedig „nagyon sokat elveszített nevetési kedvéből, s odalenn erősen panaszkodott a cselédeknek, hogy az ő gazdája aligha meg nem bolondult kissé". Persze, a szerepek nem cserélődnek föl, mindössze annyi történik, hogy a továbbiakban már nem a bolondházból a gróf által a kastélyban alkalmazott alakok extremitásáról töpreng az elbeszélő, hanem önmagát jellemzi ilyeténképpen:

„Szerelmes, holdkóros, monomán, hallucinans. És mit tudom én még mi mindenféle variatiója van ennek a szónak: »őrült«, én az mind magam vagyok."

Elbeszélése során teszi a kijelentést: „Azt mondják, bolond ember, aki az álmát elbeszéli másnak. Hiszen én nem is állítom, hogy nem vagyok az." A rejtélyek feltárulása előtt még egy különös tapasztalásban van része. Attól kapja a felvilágosítást, akitől a legkevésbé várta, a „bohókás kapus" mondja el a kastély alakjainak és a daloló lánynak történetét. Azt nevezetesen, hogy Klárándy gróf attól való félelmében: halála után az őrültek házába zárják a leányt, „leánya végett saját kastélyából csinált őrültekházát". Hozzátéve még ennyit: „Egyedül én voltam annyi között az egyetlen ember, akinek mind az öt érzéke rendben volt, hanem éppen én űztem azért a legtöbb bódultságot, hogy híre menjen."

Az eseménymenet minden részlete magyarázatot kapott, csakhogy az eseménysorozat képtelenségek halmazának tetszik, állandó szerepcserékre van szükség ahhoz, hogy a történések kibontakozzanak, a folyamatos félreértésekből lesz/lehet: értés. Az éneklő lány kedvéért Klárándy gróf megfordítja a világ rendjét, de csak annyira, hogy leánya védelemhez jusson, a kapus az őrült „álarcát" veszi föl, hogy megtéveszthesse a világot, a birtokot végre megvásárló elbeszélő rendteremtő cselekvése csak egy bizonyos határig lehet eredményes, ellenben maga - volt róla szó - föladja magabiztos felvilágosodottságát; s bár nappali életét változatlan intenzitással éli, magános töprengéseiben a létezés olyan szférájáig hatol, amely új felismeréssel, pontosabban szólva a nem-ismeret kétségeivel ismerteti meg:

„Mindennap úgy éreztem magamat, mint akinek valakije meg van halva, s minden éjjel azt álmodja, hogy él, és azon töprenkedik, milyen különös az, hogy valaki élhet, aki már meghalt; nappal pedig látja, hogy valóban meghalt, s azon gondolkozik, milyen különös az, hogy valaki meghalt, aki még él."

Az egzisztenciális elbizonytalanodás immár nyitottá teszi a kiszámíthatatlan, a véletlenszerű befogadására, a rablótámadás és annak következményei csupán bevégzik azt a folyamatot, amely a saját nyelvjátékból a másokéba vezette, s eltérítette az ész- és anyag- elvűség logikájától. Amint Klárándy gróf „korrigálta" a maga kizökkent világrendjét, akképpen az elbeszélő „nevelődése" a kisszerű racionalitástól a sajátban nem tudatosított idegen feltárulásáig vezető, egy összetettebb nyelviséggel jelzett útja sugallni engedi: az „idegen szó" érvényesülésének, cselekményt előidéző aktivitásának szükséges teret engedni ahhoz, hogy a félreértések pozitivitása kibontakozhassék. Hogy elbeszélő és elbeszélt között létrejöhessen a dialógus. A csoportelvű nyelvi érdekeltség megismerése és (ha csak látszólagos) elfogadása teremtheti meg a jobb értés feltételeit, és fordíthatja le egy reménybeli „koinéra" az extremitás nyelviségét. A tiszttartó nem pusztán jobban tudja a kémiát, mint az elbeszélő, hanem annak nyelvét is célszerűbben képes használni. Nincs más hátra, mint a kémia nyelvének, a mechanika és egyéb modernizációs eljárásoknak együttes alkalmazása, olyan nyelvi terület föllelése, amely még „érthető" a tiszttartó számára, de amelybe mégis akarata ellenére vonódik be. Mindennek ellenére továbbra is megmarad és „aktív" a szóban rejlő ambivalencia: a szövegben kulcsfontosságú ,őrült', amely az elbeszélőnél az idők folyamán dőrévé, bohókássá szelídül, más jelentéskörben használtatik, amikor az alkalmazottakat jellemzi, más értelemtulajdonítási folyamat ját57