Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Orosz László: Az én 1956-om
Csak 24-én reggel, a rádióból tudtam meg, hogy az előző délutáni tüntetés a fővárosban fegyveres összecsapásra vezetett. Először azt hittem, győzött a hatalom, az erőszak. Azután szinte óráról órára erősödött bennem, bennünk a bizakodás: az egyetemisták tüntetése győztes forradalomra vezethet. A helyi lap 24-én különkiadásban közölte, hogy újraválasztották a Központi Vezetőséget és a Politikai Bizottságot, Nagy Imre lett a miniszterelnök. Felhívást tettek közzé a harcok beszüntetésére, statáriumot hirdettek. A 25-i számban Nagy Imre szózata jelent meg a magyar néphez, 26-án közölték: Kádár Jánost választották meg a Központi Vezetőség első titkárának. A személycserék azt látszottak bizonyítani, hogy a pártban felülkerekedett az ellenzék. De olyan gyanút is keltettek, hogy így akarják leszerelni a gyökeres változást kívánó ifjúságot meg támogatóját, az értelmiséget. Kecskeméten pedagógusok keresték fel a megyei művelődési osztály vezetőjét: továbbítsa a miniszterelnökhöz tiltakozásukat fiatalkorúak statáriális bíróság elé állításával szemben. Az osztályvezető megtagadta kérésük teljesítését. A kecskeméti harcokról nincs más emlékem, mint az, hogy ötéves kisfiúnkat féltve a szoba védettnek vélt sarkába húzódtunk. 30-án fölkeresett volt kollégám, Madarász László, akkor a TTIT megyei titkára. Közölte, hogy a Népfront javaslatára a megyei Nemzeti Bizottság tagjává választottak: menjek a megyeházára az alakuló ülésre. Nem akartam menni. Valami olyat mondtam: „Egyétek meg magatok, amit főztetek!" Úgy értettem, hogy hibáikért, a kialakult helyzetért vállalják a felelősséget a párttagok. Végül katonai autó jött értem s vitt el az ülésre. A bizottság már együtt ült. Mintegy tizenöten lehettek, Madarászon kívül a Kossuth-díjas növénynemesítőt, Mészöly Gyulát ismertem, és látásból még néhányukat. Úgy ítéltem, a többségük párttag, vagy a párt számára megbízható ember. Lehet, hogy engem is annak tartottak. Arra kértek, hogy egy már megfogalmazott szöveget, ha szükséges, fogalmazási hibáit kijavítva, diktáljak le a szomszéd szobában a gépírónőnek. Lediktáltam. Ebből formálták később azt a vádat, hogy november 3-án olyan körlevelet fogalmaztam és diktáltam, amelyben párttagok letartóztatása szerepelt. Közben a már megfogalmazott szöveg folytatásáról vitatkoztak. Nem álltam meg, hogy ebbe bele ne szóljak. Elmondtam, hogy a föntebb már említett ok miatt a pedagógusok bizalma megrendült az osztályvezetőben. Javasoltam, hogy a szovjet tiszti családok által kiürített lakásokat utalják ki rászorulóknak, mert úgy tudom, az veszi birtokba őket, aki tudomást szerez róluk. Abból, hogy tartsanak szabad választásokat, a szabad szó kihagyását javasoltam, mert ennek a jelentése az elmúlt években ellenkezőjére változott (Szabadság!, Szabad Nép, szabad szakszervezet stb.). Nem látom értelmét, hogy a szovjet csapatok kivonulását követeljük, amikor szemünk láttára vonulnak Dunaföldvár felé. Kérjünk inkább tájékoztatást a kormánytól, hogy tudtával és beleegyezésével-e. Javasoltam, hogy támogassuk a DISZ-től független ifjúsági szervezetek létrejöttét. Már nem emlékszem, elfogadták-e valamelyik javaslatomat, ellenük nem szóltak. Később megbíztak, hogy a Bizottság részéről tartsam a kapcsolatot a Petőfi Népe címet fölvett megyei napilap szerkesztőségével. Kétszer vagy háromszor 39
